"És odamentek hozzá a farizeusok és a szadduceusok, és azzal a kéréssel kísértették őt, hogy mutasson nekik mennyei jelt." - Máté evangéliuma 16, 1

Feltűnő, hogy farizeusok és szadduceusok együtt mennek Jézushoz. Hogy miben egyek, az kérésükből kitűnik: azt akarják, hogy Jézus olyan jellel igazolja messiási küldetését, amely független a hittől, és nem igényel személyes döntést az embertől. 

Jézus válasza egy példázattal kezdődik, amely azonban számos régi szövegben nincsen meg. Ez a példázat arra utal, hogy amint az ember a természet életében ösztönösen használja természetes eszét és tapasztalatait a szeme láttára megmutatkozó jelek magyarázatára, úgy kellene Izráel lelki vezetőinek jel követelése helyett a megmutatkozó jeleket figyelniök, ezeket hitbeli ösztönükkel és tapasztalataikkal magyarázniok. 

A félreértésnek csak azzal tud véget vetni Jézus, hogy az általa mondott példázat kulcsszavát a „kovászt” nemrégiben tett megelégítési jeleire való erőteljes utalással magyarázza meg: ennek nyomán végre világosság támad tanítványai értelmében, mert megvilágosodott a szívük.

Kovásszal, mint idegen, bennünket teljesen emberietélenné formáló tanítással a mi életünk is tele van. Mint egykor a tanítványoknak, úgy nekünk is nagyon oda kell figyelnünk, hogy jelek helyett a biztosra figyeljünk oda. Ilyen biztos dolog az Isten Igéje, amely tegnap és ma, sőt mindörökké ugyanaz: Krisztus, a testté lett ige. Mindennapi kenyerünkben, naponkénti történéseinkben Őt vegyük magunkhoz, Vele éljünk!