A feltámadás tényével szembesültek ezen a reggelen az asszonyok: Mária Magdolna és a másik Mária, akik az ünnepnap elmúltával azért siettek ki a sírhoz, hogy befejezzék azt a bebalzsamozását Jézus holttestének, amit a nagypénteki naplemente és az ünnep beállta miatt meg kellett szakítaniuk.
Félelemmel és gyásszal telt el ez az időszak az asszonyok és a közeli tanítványok számára. Ugye tudjuk, hogy így nem lehet ünnepelni? Még élni sem lehet igazán, ha az embernek félelmei vannak: azt rettegésnek hívják.
Húsvét ünnepe ezeknek az embereknek akkor kezdődik el, amikor megbizonyosodnak a feltámadás felől. Nem az űzi el a félelmüket, hogy nem az történik, amitől nagy reménytelenségük miatt a leginkább tartottak, hanem legfőbb félelmük tárgya, a halál győzetik le Krisztus feltámadásával. Megtapasztalják azt, hogy, amit az ember elvesztett, azt Jézus visszaszerezte: a békességet!
Ekkortól kezdve ezek az asszonyok hírvivők, küldöttek lettek. Valahova mentek, boldogan hirdették mindenkinek, hogy Jézus él, feltámadt a halottak közül. Így lettek hírvivővé a tanítványok, a korai krisztuskövetők, s nyomukban őseink is. Mi is azokká lehetünk, sőt nekünk azzá kell válnunk: Krisztus feltámadásának bizonyságtevőivé!
Ha azt akarod, hogy félelmeidet a bizonyosság, szorongásodat az erő, bűneidet az Isten kegyelme oldja fel, akkor be kell telj a feltámadás örömhírével. A halotti lepel, az angyalok, a Kertész, az útközben melléd szegődő útitárs, sőt életedben jelentkező személyes, csak veled megtörtént események, minden, ami körülvesz a feltámadást hirdeti néked.
Ha ezt észreveszed és elfogadod, akkor nem egy-két nap lesz számodra húsvét ünnepe, hanem ünnep lehet minden nap életedben: vasárnaponként Úrnapot tartasz (mint a Heidelbergi Káté tanításában - hiszen mi azért ünnepelünk minden vasárnapot, mert Jézus azon a napon támadt fel a halálból), és minden nap örömöd leled az Isten szabadításában.
Áldott húsvétot kívánok, s azt, hogy tapasztald meg Jézus feltámadásának örömhírét!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése