Jézus értünk vállalt szenvedésének tetőfokán vív haláltusát a kereszten. Nagypénteki gyászünnepünk is erről az áldozatvállalásról szól, melyet az Isten Fia értünk hozott meg.
Mint bármelyik embertársunk esetében, a hívő lélekben ez esetben is felvetődik a kérdés: miért kellett Isten Fiának meghalnia? S már jön is a válasz emlékeimből hitvallásunk alapján: Azért, mert Isten Igazságának semmi más módon a mi bűneinkért megfizetni nem lehetett volna, csakis Isten Fiának halála által.
Isten azt akarta ugyanis, hogy az ellene elkövetett bűnt méltó és igazságos büntetés sújtsa, de azt a jogos büntetést ember nem tudta volna kiállni, ezért lett szükség arra, hogy Krisztusban testet öltsön Isten kegyelme és szeretete, láthatóvá válván minden ember számára.
Jézus bármikor kiléphetett volna feladatköréből, kiszállhatott volna abból a véres-halálos szerepből, amelyet értünk hordozott...de nem tette: Ő szeretett minket, és még haláltusájában is értünk imádkozott, megtérő bűnösökért.
Igénk szerint, talán a legembertelenebb szenvedések között, amikor emberi természetével a legfájóbban élte meg a szenvedések rohamát, epével (kábító anyaggal) kevert bort (ecetet) kínáltak néki, hogy fájdalmait el tudja viselni - de Ő nem fogadja el. Tiszta öntudattal akarta végigélni szenvedését.
Nem önmagát akarta ezzel mégjobban kínozni, hanem végig tudatánál lenni megváltó munkájának.
Nagypénteken, Krisztus kereszthalálára emlékezve, mi ne is Krisztust sirassuk - Ő feltámad!, hanem sirassuk el bűneinket - attól kérve azok bocsánatát, Aki azt megadhatja nekünk. Szegezzük fel óemberünket, bűnre hajlamos emberi természetünket a golgotai keresztre, hogy Krisztussal együtt meghaljunk - de az Ő feltámadásával bennünket is szüljön újakká, támadjon fel bennünk az új, lelki ember, aki immár Isten dicsőségére él megváltva ebben a földi világban is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése