2016. március 20., vasárnap

Jézus bevonul életünkbe - virágvasárnapi üzenet

A mellékelt képen első látásra Jézust vesszük észre, de ha tovább nézzük a képet, akkor megelevenedik előttünk egy csodálatos történet: Virágvasárnap, azaz Jézus Jeruzsálembe való bevonulása. 
Octavio Ocampo, egy mexikói szürrealista festő munkája ez a kép, amely elgondolkoztatott és felelevenítette bennem az egész bevonulás történetet.
Jézus tisztán kivehető arcában megjelenik a jeruzsálemi városkapu, melyen a Megváltó bevonul a Békesség házának nevezett városba. Tisztán kivehető a szamár is, melynek hátán bevonul, a tanítványok, és az érkező Messiást pálmaágakkal köszöntő, reménységben élő emberek.
Máté evangéliuma 21. fejezete számol be a bevonulás történetéről, előkészítéséről:
"Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez érkeztek, Jézus elküldött két tanítványt, és azt mondta nekik: Menjetek az előttetek levő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek ide hozzám. Ha valaki bármit is szólna, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólt: Mondjátok meg Sion leányának: Íme, a te királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, teherhordó állat csikóján. A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, amint Jézus parancsolta. Elhozták a szamarat és annak csikóját, majd felsőruhájukat rájuk terítették, és ő ráült azokra. A sokaság legnagyobb része pedig felsőruháit az útra terítette, mások meg a fákról gallyakat vagdaltak, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!" (Mt. 21, 1-9)
A Wikipédia nevű világhálós portálon magáról az ünnepről, illetve annak emlékezetéről ezt olvashatjuk:
"Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.
Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.
A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos dátum legkorábban március 15., legkésőbb április 18., amennyiben vasárnapra esik. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.
A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült."
Mikor Virágvasárnap istentiszteletre készülsz, milyen vallásos többlettel  teszed azt?
Olvasd el, kérlek mégegyszer a bibliai tudósítást! Mindennek így kellett történnie. Jézus szamárháton vonult be a szent városba. Ószövetségi próféciák igazságát bizonyítva ezzel: "Örülj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Íme, Királyod jön hozzád, aki igaz és szabadító, alázatos, és szamárháton ül, nőstény szamár csikóján" (Zakariás 9, 9).
Valahogy az a gondolat futott át rajtam, hogy amint Jézus az állaton utazva magát a szamarat is bevitte a városba, úgy visz be engemet is mennyei örömének titokzatosnak tűnő világába. Sokszor magam is értetlenül állok Isten kegyelmének és szeretetének akadályt nem ismerő ereje előtt - bár sokszor tapasztalom, mintha természetfeletti erő irányítana, óvna vagy küldene szolgálatba engem is.
Ma Vele együtt mi is bemehetünk ama szent város elérhetetlennek tűnő kapuján. Megláthatjuk, hogyan fogadják az emberek a Messiást.
Nem vörös szőnyeget tesznek elébe - mint manapság hírességek és vezető emberek hivatalos és emberek milliói által figyelemmel kísért fogadásain -, de valami hasonló történik: "zöld ágakat szeldelnek útára" (MRÉ 212. éneke). Miért teszik ezt? Mert mindenki várta a Messiást, a Szabadítót. Ahogyan manapság is érdek fűződik a vezetők és híres emberek iránti tiszteletadáshoz, ezt a hajlongást eredményező érdeket szintén megtaláljuk az akkori emberek világában. Jeruzsálem népe a bevonuló Jézusban úgy várta a Messiást, mint egykor az elcsatolt országrészekben vártuk (volna) a felszabadító, nyelvünket beszélő és kultúránkat megélő, nemzetünkhöz tartozó katonákat. 
Ahova elértek ezek a katonák, ott is csak ideig tudtak maradni - ahova elér az emberi szabadítás, ott is állandó veszélyben van megmaradása.
Jeruzsálem lakói szabadításra vágytak: voltak, akik az elnyomás alól akartak szabadulni, mások a szegénységtől, némelyek börtöntől, félelemtől, betegségtől. Szinte mindenki mástól, senki sem azoktól az akadályoktól, melyeket ő épített és tartott fenn Isten szabadításával szemben.
Pedig az igazi Szabadító ezektől szabadít meg minket! Ezért is nem a királyi palota felé megy, hogy beleüljön Dávid királyi székébe, hanem a Templomba, az imádság házába, ahol bár kirobbanó dühvel, de Isten felé tereli mindenki figyelmét.
Valójában a szamárháton bevonuló Isten Fia minden emberi előítéletet hátrahagyva nagy dolgot tesz: elfogadja a dicséretet - s ezzel a tettével is Istent dicsőíti; alázatosan vonul be - hogy vele együtt mindenki mehessen; példáját adja annak, hogy az emberi lét örömön és bánaton, sikereken és kudarcokon, szegénységen és gazdagságon vezet át, de végsősoron Istenhez vezet.
Jézus jeruzsálemi útja, a virágvasárnapi történet, a szamárháton való bevonulás, a pálmaágak, az örömmel ujjongó tömeg, a merész küzdelem az értelmetlennek tűnő emberi visszásságok ellen végigkísérik a mi életünket is. 
Menjünk hát Jézussal, Ő már végigjárta ezt az utat értünk, hogy nekünk könnyebb legyen!
Áldott ünneplést kívánok ezen a Virágvasárnapon!

Lőrincz Lóránd Péter

Nincsenek megjegyzések: