2016. március 11., péntek

"Illő dolognak tartom közzétenni azokat a jeleket és csodákat, amelyeket a felséges Isten cselekedett velem." - Dániel könyve 3, 32

Sokszor tapasztalhatjuk meg, hogy Isten dicsőségét általunk pogánynak ismert emberek jelentik ki. Valami hasonló dologgal találkozunk ebben az igeversben is.
A tüzes kemencéből maga az uralkodó hozatja ki a félelmet nem ismerő, Isten szabadításában feltétel nélkül bízó három férfit. Mikor látja a király, hogy az emberi gonoszság lángjai nem tesznek kárt a három barátban, akkor hozza ezt a rendelést. Sőt - amint igénkben elhangzik - fontosnak tartja az uralkodó kihirdetni népe előtt a jeleket és csodákat, amiket a felséges Isten e három ember által megjelentett neki.
Nem kerülünk manapság tüzes kemencékbe mindennapjaink során, de az egyszerű embernek az életében is vannak olyan események, melyeket csendben és alázattal hordoz el magában. Pislákoló reménységünkről nem is igen szeretünk dicsekedni, mert sokkal több a szégyellnivaló hitünk harcának sokszor botladozó viselésében, mint amivel igazán kérkedhetnénk.
De figyeljünk arra, hogy előrejutásunkat, hitünket, Istenbe vetett bizalmunkat más emberek is észrevehetik, sőt esetlen próbatételeink által, mások is ráfigyelhetnek Istenre, a mi szabadítónkra.
Ezért úgy bízzunk mi is Őbenne, mint akik semmit sem kételkedünk afelől, hogy még mindazt a próbatételt, amit e siralomvölgyben reánk bocsát javunkra fordíthatja! Isten ezt megcselekedheti, mint Mindenható, és meg is akarja cselekedni, mint hűséges Atyánk (HK 26).

Nincsenek megjegyzések: