2016. április 22., péntek

"Amikor az ütközethez készültök, álljon elő a pap, és szóljon a néphez." - 5Mózes 20, 2

Láttam egy filmet, melynek története a XI. században zajlik, egy borbélynak (felcser, orvoslással foglalkozó személy) tanuló fiatal férfiről, aki tudásvágytól hajtva Londonból Szíriába utazik, hogy a kor nagy tudósánál sajátítsa el annak a szörnyű betegségnek a gyógyítását, melyben édesanyja is meghalt.
Egy esztendeig tartó viszontagságokkal teli útja során kitanulta, hogy az arab világban, ha életben akar maradni, akkor el kell hallgatnia keresztyén hitét, zsidónak kell vallania magát. Abban a városban ugyanis, ahol tanulni szándékozott muzulmánok és zsidók éltek együtt. Egyik mecsetben, másik zsinagógában imádkozott. Valahol a két templom között volt az az egyetem, ahol a beiratkozásnak az ára egy könyvadomány, vagy az intézmény támogatása volt.
A két világvallás úgy lehetett meg egymás mellett, hogy volt egy sah, egy arab vezető, aki bár világi életű volt, de ügyelt a békesség, az igazságosság, a jogszerűség betartására.
A város addig állt fenn, míg ez a vezető, mert ahogy az meggyengült, a békétlenség lett úrrá benne. Egy pap is kellett hozzá, aki beszédében fellázította híveit a másik felekezet ellen, és kérte egy idegen hadsereg segítségét a város feletti uralom átvételéhez.
Mai igénkben is hasonló dologról olvashatunk: ha a nép ütközetre készül, álljon elő a pap, és szóljon a néphez! A lelkesítő és a lázító beszéd között hatalmas különbség van. A lelkesítő beszéd az embert jó cselekvésre biztatja, míg a lázítás más személy ellen szól.
Ütközet előtt vagyunk mi is nap, mint nap. Harcolunk a Sátán ellen. Saját harcainkat erőnk szerint vállaljuk fel és visszük véghez. Minden nap küzdelem, de ha Isten igéjébe támaszkodva küzdünk, akkor sikerre vihetjük életünket.

Nincsenek megjegyzések: