A megfeszített és feltámadott Krisztus trónralépése után a négy élőlény és a huszonnégy vén, tehát az angyali fejedelmek kezükben hárfával és az italáldozat céljaira szolgáló arany csészével „új éneket” kezdtek a Bárány magasztalására.
Főként olyankor nevezi a zsoltáríró így az énekét, amikor Isten új szabadító tetteit dicséri. Krisztus váltságműve elvégzésével új világkorszak vette kezdetét, és új világ van kialakulóban. Isten legnagyobb szabadító tette méltó arra, hogy „új énekkel” dicsőítsék az angyalok és emberek, az egész mindenség.Az új ének első részében csak az angyali fejedelmek énekelnek. Azért dicsőítik a Bárányt, mert váltsághalálával minden népből egy népet „vásárolt meg”.
Figyeljük meg, mit is mond az ige! Az méltó az erőre, gazdagságra, bölcsességre, hatalomra, tisztességre, dicsőségre és áldásra, Aki megöletett, sokak büntetését elhordozta.
Ebben a pillanatban a vének, a hatalom addigi képviselői magasztalni kezdik a világ Megváltóját, s megértik, hogy minden hatalom az Ő kezében van. Nemcsak megértik, de hirdetik is mindenek felé.
Miközben ezt az újszövetségi próféciát olvasom, felteszem magamnak a kérdést: hány tudós és ismert személyiség hajtotta meg magát Isten hatalma előtt, mikor csak épphogy elkezdte megérteni a világ működését. Ha nekik földi törvényszerűségekhez kötődve sikerült felfedezni és meglátni az Istent, nekünk mért ne sikerülne?
Fedezzük fel, lássuk meg Őt, hisz ott van minden porcikánkban, áldjuk és dicsérjük nevét, mert megváltott minket e világ romlásától!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése