Hogyan emlékszik vissza a pusztában vándorló nép az Isten jelenlétére? Hiába tűnik sokszor elviselhetetlenül nyomasztónak az értelmetlennek látszó bolyongás, mégis istenélményük tele van az emlékeket megidéző magasztos élmények képeivel. Ők azt vallják, hogy mikor az Isten megjelent előttük, azt nagyságának dicsőségében tette.
Ez a nép, mely sokszor zúgolódik az Úr ellen, és azzal bízza meg vezetőjét, hogy kegyelmi alkukba bocsátkozzon a Mindenhatóval, ez a nép mégis ilyennek ismeri Istent.
Te milyennek ismered Őt? Ismered-e egyáltalán életed forrását? Azt a hatalmat, Aki megformált, és a semmiből megalkotott téged, életedet fenntartja, és gondviselésével igazgatja, ezt a hatalmat Istennek nevezik.
Van, aki több istenségben hisz, megszemélyesíti az életében megtörtént érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségeket, és nem tudja eldönteni, mikor melyikhez forduljon segítségért.
Számomra furcsa, hogy Izráel népének nemzetté válásakor ez a folyamat - a nemzetté, igazi közösséggé válás - úgy jön létre, hogy megismerik az egy igaz Istent, az Egyetlenegyet. Róla így tesznek bizonyságot: "Az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!" Ők voltak talán az elsők, akik ezt megtapasztalták, annak ellenére, hogy oly sokat zúgolódtak ellene és rendeletei ellen.
Tudom, sokan vagyunk sorsunkkal, életünkkel elégedetlenek. Mint akkor Izráel fiai. De miután Isten megmutatkozott nekik, parancsolataiban szövetséget kötött velük, gyermekeivé, népévé lettek.
Tekintsünk mi is úgy életünkre, elégedetlenségeinkre, panaszra hajlamos érzelmeinkre, mint folyamatra a megismerés, Isten kegyelmének felfedezése felé.
Imádságainkban - hiszem - bátran kimondhatjuk, hogy "...a mi Istenünk megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése