"Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre."
(ApCsel. 1, 12)
Mennybemenetel ünnepét csütörtöki nap tartjuk. Azon a napon, ami negyven nappal Jézus feltámadása után, és tíz nappal a Szentlélek kitöltetése előtt van. Igénk ennek a napnak az eseményeiről tudósít, arról, hogy mi következett be a tanítványok életében miután látták Mesterüket az égbe felmenni.
Megtérnek Jeruzsálembe a hegyről! Visszamennek arra a helyre, amit szolgálatuk helyszínéül rendelt nekik az Isten. Egy korábbi történetben néhány tanítvány, aki megláthatta Jézust a maga dicsőségének teljességében, még a hegyen akart maradni, a megdicsőülés hegyén.
Most az Olajfák hegyéről, Jézus mennybemenetelének helyszínéről mennek Jeruzsálembe, abba a városba, mely bár a béke városának neveztetik, de akkor is a felbolydulás jellemezte. Ünnepre készültek benne az emberek, az oda látogatók, de már egészen másképp képzelték az ünnepet. Sokan megnézték a templomot, de az igazi élményt számukra az egymással való találkozás jelentette, az, hogy újdonságokat hallhattak egymástól, egymásról.
A tanítványok nem ezért mennek Jeruzsálembe, nem emberekkel találkozni, hanem azért, hogy várják Isten Lelkének az eljövetelét. Nem az emberi teljesítmény a döntő a váradalom beteljesedésében, hiszen egy szombatnapi járóföld távolságát (kb. 900 métert) kellett a tanítványoknak megtenniük. Sokkal fontosabb volt ebben az eseményben az, hogy ők ott az Olajfák hegyénél látásukat hittel és reménységgel váltották fel. Ez pedig őket a jeruzsálemi templomba, hálaadástételre, és Isten ígéretének együttes bevárására késztette.
Mikor Pünkösd ünnepére készülünk, nekünk is Isten ígéreteinek a beteljesedésében kell bíznunk. Nem türelmetlenség, hanem biztos reménység kell éljen bennünk, hogy a Lélek ajándékait mi is megkapjuk a mi Urunktól, aki az Ő Szentlelke által velünk tud lenni minden nap a világ végezetéig.
Megtérnek Jeruzsálembe a hegyről! Visszamennek arra a helyre, amit szolgálatuk helyszínéül rendelt nekik az Isten. Egy korábbi történetben néhány tanítvány, aki megláthatta Jézust a maga dicsőségének teljességében, még a hegyen akart maradni, a megdicsőülés hegyén.
Most az Olajfák hegyéről, Jézus mennybemenetelének helyszínéről mennek Jeruzsálembe, abba a városba, mely bár a béke városának neveztetik, de akkor is a felbolydulás jellemezte. Ünnepre készültek benne az emberek, az oda látogatók, de már egészen másképp képzelték az ünnepet. Sokan megnézték a templomot, de az igazi élményt számukra az egymással való találkozás jelentette, az, hogy újdonságokat hallhattak egymástól, egymásról.
A tanítványok nem ezért mennek Jeruzsálembe, nem emberekkel találkozni, hanem azért, hogy várják Isten Lelkének az eljövetelét. Nem az emberi teljesítmény a döntő a váradalom beteljesedésében, hiszen egy szombatnapi járóföld távolságát (kb. 900 métert) kellett a tanítványoknak megtenniük. Sokkal fontosabb volt ebben az eseményben az, hogy ők ott az Olajfák hegyénél látásukat hittel és reménységgel váltották fel. Ez pedig őket a jeruzsálemi templomba, hálaadástételre, és Isten ígéretének együttes bevárására késztette.
Mikor Pünkösd ünnepére készülünk, nekünk is Isten ígéreteinek a beteljesedésében kell bíznunk. Nem türelmetlenség, hanem biztos reménység kell éljen bennünk, hogy a Lélek ajándékait mi is megkapjuk a mi Urunktól, aki az Ő Szentlelke által velünk tud lenni minden nap a világ végezetéig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése