2015. május 28., csütörtök


"És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ő velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent."
(ApCsel. 3, 8)
A keresztyén hitnek, Krisztus követésének talán első diadalmas történése: Péter és János a templom Ékes-kapujában Krisztus nevében meggyógyít egy születése óta járásképtelen embert. Valósággá lett, amit Jézus a tanítványainak hagyományozott: "Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok." (Mt. 10, 8). Ha hiszünk Jézus Krisztusban a csodadolgok nem fognak elmaradni életünkből.
A két tanítványból lett apostol a templom előtt a világ ridegségével szembesül: Krisztus-követőkként azt kell megtapasztalják, hogy milyen igazságtalan a világ. Az elesettek, betegek, nyomorgók alamizsnáért könyörögnek, akik pedig megvan a szándék, hogy segítségükre siessenek, azoknak lehetőségeik nincsenek. Sok embertársunk sorsa sajdul bele Péter apostolnak a 6. versben elhangzó szomorú tényfeltárásába: "Ezüstöm és aranyam nincsen nékem".
Gyakran panaszkodunk mi is, hogy az nem áll éppen rendelkezésünkre, amire pedig a legnagyobb szükségünk lenne. El szoktunk feledkezni hitvallásunk igazságáról: az Isten, mint gondviselő és mindenható Atya, nemcsak hogy jobban ismeri szükségeinket, mint mi magunk, de meg is akarja, és meg is tudja adni nekünk azt amire szükségünk van.
Péter és János szűkében van az anyagiaknak, de lelkiekben bővelkednek mindketten. A Lélek túláradása pedig az élet helyreállítását hozza maga után. Vajon mikor jönnek rá az apostolok, hogy ők nagyobb értéket birtokolnak az aranynál és ezüstnél? És a születésétől fogva beteg ember mikor ébredt rá, hogy Krisztus nevében nem megkötözött, mozgássérült és fogyatékos életének meghosszabbítását kapta, hanem egy új és szabad életet?
Gyógyulásának első perceiben már rájön, hogy az alamizsna, a kegyelet-pénz nem érték egy ember életében, hanem csupán a végleges romlás idejének a nyújtása. Az igazi érték a kegyelem, mely Krisztus által érkezett a világba. E név által tartatunk meg.
A felismerés a templomba vezérli őt, ahol járkálva és szökdelve dicséri az Istent. A hála a meggyógyult életében nem maradt el. Ő megtapasztalta Isten kegyelmének gazdagságát, mely több minden ezüstnél vagy aranynál.
Mi mitől kezdünk el szökdelni?

Nincsenek megjegyzések: