"Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz az a sánta, aki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta ő hozzájok a tornácba, mely Salamonénak neveztetik."
(ApCsel. 3, 11)
A templomból kifele jövet sem múlik el a hála a meggyógyított ember szívében. Háláját úgy juttatja kifejezésre, hogy ragaszkodik Jézus gyógyító erejének két közvetítőjéhez. A templom külső udvarára kilépve Nikánor-kapun, a Salamon-tornácánál arra a helyre érkeznek, ahova a keresztyének is imádkozni jártak. Azon a napon azonban csodálkozó emberek sokasága töltötte meg ezt a helyet.
Mi eltudunk-e csodálkozni az élet dolgai felett amikor imádkozunk? Vagy nálunk is a rövid "hálaadást" követően a kérések és elvárások áhítatos szépséggel felsorakoztatott halmazából áll az Istennel való beszélgetésünk, kapcsolatunk és imádságunk?
A templomnál lévő nép álmélkodva fut össze. Nem az imádság miatt, nem a templom szentsége miatt. Az imádság, a templom csupán a szokásos, hagyományos állapotokat jelölik ebben a történésben. A cselekményt egy név irányítja: a názáreti Jézus Krisztus neve (6.vers).
A meggyógyult ember életében Ő lett az új és egyetlen lehetőség. Jézus egyet jelent a gyógyulással, az imádkozással (azaz az Istennel való kapcsolattartásunkkal) és a hálaadással. Péter és János, a két apostol csupán tanít, közvetít és ismertet. Ők, akik vették a Lélek ajándékát, az egyedüliek, akik tudják a szerepüket ebben a történetben. Tudják, hogy az emberé a hálaadás lehetősége, és egyedül az Istené a dicsőség. Emlékeznek arra, hogy egykor ők is erre a névre hagyták ott a halászatot, és indultak el Isten szolgálatának az útjára. Látják, hogy általuk az Isten ezt a meggyógyult embert betegségéből hívta el, csonkaságából tette egésszé, és állította a maga szolgálatába.
Emberi méltóságunknak a színhelyei és lehetőségeink lépcsőfokai a következők:
- megalázottságban élni, elégedetlennek lenni mindennel, küzdeni a magunk ereje szerint - mint az alamizsnáért könyörgő, születésétől fogva beteg ember
- észrevenni és élni a bűnök betegségéből való szabadulás lehetőségével
- megváltott új életünkkel hálát adni, és - akár szökdelve - áldani az Istent
Vajon melyik lépcsőfokon vagyunk, és mely irányba tartunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése