"És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben."
(ApCsel. 2, 42)
Mindig álmodozom egy olyan vallásos közösségről, egy olyan gyülekezetről, amely tökéletesen meg tud felelni Isten elvárásainak. Annyira szeretnék egy olyan közösség tagja lenni. Egyik gyermekkori vágyam szerint, van egy hely, ahova bármikor betérhetek, ahol mindig jó meleg van, ahol lehet pihenni, ahol mindig megértenek és ahol én is mindenkit megértek. Jó lenne végre már ezt a helyet megtalálni. Tudom, hogy ez a hely Isten országa, amit nékünk készített. Az a hely, amelyről imádságainkban áhítozunk, dicséreteinkben pedig szép emberi hangokkal próbálunk kiénekelni.
Jézus azt hirdette: Elközelített a mennyeknek országa! és Istennek országa nem itt, vagy ott, hanem mibennünk van. Itt a földön Isten országát Isten hívő népének szereteten és megbecsülésen alapuló lelki és fizikai közössége ábrázolja ki. Vallásos összejöveteleinknek, istentiszteleteinknek, de egész életünknek is a komolysága jellemzi, hogy mennyire vágyódunk Isten országát elérni.
Az apostoli kor őskeresztyén gyülekezetének közösségét jól jellemezte az a hozzáállás, amellyel készültek Isten országának boldog öröklésére, és igyekeztek életvitelükkel megnyerni másokat is ennek a mennyei örömnek és békességnek elfogadására.
Négy, jól megfogalmazott ismertetőjele van az őskeresztyén közösség lelkületének:
1. foglalatosság az apostolok tudományában, azaz amire Krisztus rendelte a tanítványokat (ti. "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek." (Mt. 28, 19-20), a Krisztus evangéliumának a hirdetése és továbbadása
2. közösség, életközösséget és sorsközösséget vállaltak egymással. Azzal, hogy mindenük közös volt, bár sokan "leszegényítették" magukat, de ez volt a feltétele annak, hogy egymás hite által gazdagodhassanak
3. a kenyér megtörése, az úrvacsoravétel azt az istentiszteleti liturgiai elemet jelentette a közösség életében, mellyel alkalomról alkalomra, a krisztusi parancsnak engedelmeskedve megemlékeztek Jézus haláléról, értünk bemutatott élet-áldozatáról
4. könyörgés, vagy az imádság a hívő ember legfőbb ismertetőjegye. Bár Isten nagyon sokféleképpen meg tud szólítani minket, mi legtöbbször először csak imádságban tudunk felelni erre a megszólításra. Aztán az imádságból gondolatok lehetnek, a gondolataink cselekedetekké válhatnak, jó cselekedeteink pedig megmutathatják a hitből fakadó jó termés gyümölcseit.
Ilyen ismertetőjegyekkel rendelkezett az őskeresztyén gyülekezet. A mi közösségeinknek, egymás irányában fenntartott kapcsolatainknak, Istenhez való viszonyulásunknak melyek az ismérvei?
Vajon elképzeltük azt, hogy milyennek szeretnénk az Isten országát, az örök életet? Készülünk rá?
Az apostoli kor őskeresztyén gyülekezetének közösségét jól jellemezte az a hozzáállás, amellyel készültek Isten országának boldog öröklésére, és igyekeztek életvitelükkel megnyerni másokat is ennek a mennyei örömnek és békességnek elfogadására.
Négy, jól megfogalmazott ismertetőjele van az őskeresztyén közösség lelkületének:
1. foglalatosság az apostolok tudományában, azaz amire Krisztus rendelte a tanítványokat (ti. "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek." (Mt. 28, 19-20), a Krisztus evangéliumának a hirdetése és továbbadása
2. közösség, életközösséget és sorsközösséget vállaltak egymással. Azzal, hogy mindenük közös volt, bár sokan "leszegényítették" magukat, de ez volt a feltétele annak, hogy egymás hite által gazdagodhassanak
3. a kenyér megtörése, az úrvacsoravétel azt az istentiszteleti liturgiai elemet jelentette a közösség életében, mellyel alkalomról alkalomra, a krisztusi parancsnak engedelmeskedve megemlékeztek Jézus haláléról, értünk bemutatott élet-áldozatáról
4. könyörgés, vagy az imádság a hívő ember legfőbb ismertetőjegye. Bár Isten nagyon sokféleképpen meg tud szólítani minket, mi legtöbbször először csak imádságban tudunk felelni erre a megszólításra. Aztán az imádságból gondolatok lehetnek, a gondolataink cselekedetekké válhatnak, jó cselekedeteink pedig megmutathatják a hitből fakadó jó termés gyümölcseit.
Ilyen ismertetőjegyekkel rendelkezett az őskeresztyén gyülekezet. A mi közösségeinknek, egymás irányában fenntartott kapcsolatainknak, Istenhez való viszonyulásunknak melyek az ismérvei?
Vajon elképzeltük azt, hogy milyennek szeretnénk az Isten országát, az örök életet? Készülünk rá?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése