"Mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, a ti kitartástok és hitetek felől, minden ti üldöztetéstek és szorongattatástok között, amelyeket szenvedtek."
(2Thessz. 1, 4 )
Pál apostolék a keresztyének között a thesszalonikai hívőkkel dicsekszenek. Nem emberek dicsérete ez: nem az Ige munkásai dicsekszenek azzal, hogy mennyire ügyesen végezték azt a munkát amivel az Isten megbízta őket, és nem a létrehozott gyülekezettel való dicsekvés ez.
Ha dicsekszel, az Úrral dicsekedj! - hangzik a buzdítás a Szentírásban. Pál apostol ezt teszi: az Isten munkájának eredményességét dicséri! Ez az eredményesség - bár az Isten maga láthatatlan az emberi szemnek - nagyon is megnyilvánul a hívek életében.
A thesszalonikaiak kitartóak és hitük van mindazoknak a szorongattatásoknak és üldöztetéseknek dacára, amiket el kellett szenvedniük. Hitük és reménységük van egy jobb és szebb jövőben, melyet az Isten a néki szolgálóknak készített el. Talán ezért is mondja az apostol az előző igeversben, hogy "bővölködik az egymáshoz való szeretet" a gyülekezet tagjaiban, mert úgy látja, azok meg nem szűnnek szolgálni - akár tehetség szerint, akár szeretettel - egymás irányában. Az apostol által Krisztusra figyelve, megtanultak úgy szolgálni, mint Isten Fia. S miközben sokszor a másik igényeire figyelnek, és azt igyekszenek lehetőségük szerint kielégíteni, közben maga az Isten teljesíti be a legfőbb jót életükben: Krisztust szolgálva maga Krisztus szolgál nékik!
Adja az Isten, hogy a mi dicsekvésünk is ne önmagunkkal, vagy embertársainkkal való dicsekedés legyen, hanem dicsekvés az Úrban, aki minden időben kiutat mutat a nehézségek sűrűjéből!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése