"Vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben."
(2Thessz. 2, 17)
Áldáskívánás található Igénkben a mai napra - s ez az Istentől származó áldás már az előző versben is elkezdődik: "Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, aki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben."
Vigasztalás, megerősítés a tudományban és a jó cselekedetekben való gyarapodás érdekében. Nincsen eredmény munka nélkül, és nincsen hathatós munka előre tervezés nélkül. Tudja ezt minden munkás, azok a dolgozók, akik valaha eredményt értek el.
A vigasztalás és a megerősítés mind arra néz, hogy a tudományban és a jó cselekedetek gyümölcsében előrehaladásunk legyen. De ezt a vigasztalást és megerősítést egyedül Isten Szentlelke adhatja nekünk. Talán éppen vasárnap, az Úr feltámadásának napján, amikor azért megyünk el a templomba, hogy Néki hálát adjunk, megköszönjük adományait, hogy segítségül hívjuk próbatételeinkben, hogy kérjük erejét kísértéseink közepette.
De most vasárnap Pünkösd előtt egy héttel mi is Szentlelkét is várjuk, mint egykor a tanítványok. Mi is várjuk, hogy apostolok lehessünk. Hogy megvigasztalódjunk, erősítést nyerjünk. Mert szükségünk van erre.
A thesszalonikai gyülekezet részére a megerősítést a Pál által hirdetett evangélium biztatása, és annak bizonyossága jelentette. Mi elhisszük vajon, hogy Krisztus a mi életünk? S ha elhisszük, különb emberekké tesz-é ez a mi hitünk?
Adja az Isten hogy felül tudjunk emelkedni a mindennapok gyarlóságain és az Úr Lelke által vigasztalást és megerősítést nyerjünk mindenkor!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése