(1Thessz. 5, 2 )
Az előttünk álló áldozócsütörtök ünnepének közeledtével hallottam tegnap egy igemagyarázatot, melyben Jézus mennybemenetelének a hasznáról és jelentőségéről beszéltek.
Mi hasznunk van nekünk Krisztus mennybemeneteléből? Az, hogy várhatjuk őt visszajönni, hogy nekünk igazságot szolgáltasson. Persze csak akkor lehet ez számunkra örvendetes, ha tudjuk, hogy a mi igazságunk az Isten igazsága is egyben. Csak akkor tudjuk őt nyugodt szívvel, lelki békével - vagy ahogy hitvallásunk mondja, "fölemelt fővel" visszavárni őt.
Egy történet szerint Szent Alajos, egy hithű ember és jezsuita szerzetes egy alkalommal két fiatalabb társával játékkal töltötte az időt. A szórakozás közben egyik társa rákérdezett, hogy mit tennének, ha Jézus visszajövetele hirtelen bekövetkezne.
A válaszok hamar jöttek. Az első fiatal azt mondta, hogy ő azonnal elmenne bocsánatot kérni mindazoktól, akiket valaha megsértett. A második megtoldotta ezt a feleletet azzal, hogy ő azoknak is megbocsátana, akik valaha megbántották őt.
A két fiatal várta idősebb, bölcs társuknak, Szent Alajosnak a válaszát. Ő azonban nem érezte, hogy tartozik felelettel. Muszáj volt hát feltenni a kérdést újra - immár egyenesen az idős szerzetesnek intézve: Mit tenne, ha Jézus visszajövetele hirtelen valósággá válna?
A felelet hirtelen jött: Játszanék tovább.
Ő már felkészülve várta Jézus visszajövetelét, nem lepődött volna meg a hír hallatán, hogy Ő jön. Fölemelt fővel várta az Urat.
Te mit tennél? Hova szaladnál?
Bocsánatot kérni? Megbocsátást adni?
Vagy folytatnád tovább amit végeztél, hiszen te már készen állsz?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése