"Azután, mikor asztalnál ülnek vala, megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hivének,"
Márk evangéliuma 16, 14
Feltámadása után Jézus először jelenik meg a tanítványi közösségnek. Éles ellentét van e megjelenés, és a Mária Magdolnával való találkozás között. Míg Máriához szelíden és kedvesen szól, addig a tanítványoknak szemrehányást tesz.
Nem azért neheztel rájuk, mert azokban a napokban nem tanítványokhoz méltó viseletük volt, a szemrehányás oka hitetlenségük és keményszívűségük. Nem bűneiket sorolja fel Jézus ezen az alkalmon, hanem azt, hogy az örömhír elfogadására teljesen alkalmatlanokká lettek. Egy-egy tanítvány személyes beszámolója, az asszonyok sírása és félelme, Mária Magdolna bizonyságtétele nemcsak a tanítványok számára, de sokszor nekünk is érthetetlennek tűnik. S nem csupán a feltámadás tényét nem tudjuk megmagyarázni, de azt sem, hogy Jézus miért vállalta ezt az áldozatot. Sokkal ésszerűbbnek tűnne az a befejezése az evangéliumok elbeszélésének, hogy Jézus miután feltámadt, és legyőzte a halált Isten dicsőségébe vonul. De ő nem ezt teszi: újra és újra megjelenik a tanítványoknak. Bizonyítja nekik, hogy feltámadása nem öncélú, hanem úgy szolgál az Isten dicsőségére, hogy közben az emberek megváltatását és örök életét eredményezi.
Nekünk, mai tanítványoknak is meg kell értenünk ezt. Mi is sokszor ott ülünk az emberi életünk nekünk terített asztalánál, mikor megjelenik előttünk az Úr. Tőlünk is ugyanazokat a dolgokat várja el, mint akkori tanítványaitól: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk. 16, 15)
Nem azért neheztel rájuk, mert azokban a napokban nem tanítványokhoz méltó viseletük volt, a szemrehányás oka hitetlenségük és keményszívűségük. Nem bűneiket sorolja fel Jézus ezen az alkalmon, hanem azt, hogy az örömhír elfogadására teljesen alkalmatlanokká lettek. Egy-egy tanítvány személyes beszámolója, az asszonyok sírása és félelme, Mária Magdolna bizonyságtétele nemcsak a tanítványok számára, de sokszor nekünk is érthetetlennek tűnik. S nem csupán a feltámadás tényét nem tudjuk megmagyarázni, de azt sem, hogy Jézus miért vállalta ezt az áldozatot. Sokkal ésszerűbbnek tűnne az a befejezése az evangéliumok elbeszélésének, hogy Jézus miután feltámadt, és legyőzte a halált Isten dicsőségébe vonul. De ő nem ezt teszi: újra és újra megjelenik a tanítványoknak. Bizonyítja nekik, hogy feltámadása nem öncélú, hanem úgy szolgál az Isten dicsőségére, hogy közben az emberek megváltatását és örök életét eredményezi.
Nekünk, mai tanítványoknak is meg kell értenünk ezt. Mi is sokszor ott ülünk az emberi életünk nekünk terített asztalánál, mikor megjelenik előttünk az Úr. Tőlünk is ugyanazokat a dolgokat várja el, mint akkori tanítványaitól: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk. 16, 15)