"Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki."
Márk evangéliuma 16, 9
Halála óta most először jelenik meg a feltámadott Jézus. Az evangélium arról számol be, hogy reggel a hét első napján történik mindez. Mintha minden előre megtervezett ütemben menne végbe. Az első hét a teremtés időszaka, amikor az Isten ezt a világot megalkotta. Most egy új időszak kezdődhet el, Jézus feltámadásával. A hét első napján, azaz vasárnap történik mindez. Még most is visszacseng a fülemben, amit konfirmációm alkalmával tanultam: mi keresztyének azért ünnepeljük a vasárnapot, mert Jézus ezen a napon támadt fel a halálból. Nemcsak egy új hét kezdete ez a nap, hanem egy új lehetőség, egy új élet esélye.
Nem mindenki tud élni ezzel a lehetőséggel. Ha figyelmesen elolvassuk az előző igeverset, abban az áll, hogy azok az asszonyok, akik elsők voltak vasárnap reggel a sírnál, hiába kaptak határozott utasítást arra, hogy az üres sír látványát (kétségtelen bizonyságát a feltámadásnak) elmondják a tanítványoknak, semmit sem szóltak, mert féltek (Mk. 16, 8).
Mária Magdolnának, azonban maga a feltámadott Úr jelenik meg. Az a nő, akit súlyos betegségből gyógyított meg (Lk. 8, 2) sokkal bensőségesebb, személyesebb kapcsolatba került Jézussal. Őt nem a rokoni szálak, nem a földi kötelékek, hanem a teljes gyógyulásnak a ténye, a megváltásnak a lehetősége kapcsolja Krisztushoz.
A mi hitünk is ezen áll: felismerjük-e magunkban, mennyire rá vagyunk szorulva Krisztusra. Nem bebalzsamozni kell az ő testét, a koronát se mi kell rátegyük a fejére, mert nincs Ő ráutalva a mi dicséretünkre: nekünk kell alázatos szívvel Hozzá menni.
Mária Magdolna így tett azon a vasárnap reggelen, így jelent meg neki az Ő Ura. János evangéliumában Mária és a Feltámadott találkozását részletesebb leírásban találjuk (Jn. 20, 11-18), s láthatjuk benne, miképpen lesz erősítéssé a gyengeség, örömmé a fájdalom, életté a halál.
Nem mindenki tud élni ezzel a lehetőséggel. Ha figyelmesen elolvassuk az előző igeverset, abban az áll, hogy azok az asszonyok, akik elsők voltak vasárnap reggel a sírnál, hiába kaptak határozott utasítást arra, hogy az üres sír látványát (kétségtelen bizonyságát a feltámadásnak) elmondják a tanítványoknak, semmit sem szóltak, mert féltek (Mk. 16, 8).
Mária Magdolnának, azonban maga a feltámadott Úr jelenik meg. Az a nő, akit súlyos betegségből gyógyított meg (Lk. 8, 2) sokkal bensőségesebb, személyesebb kapcsolatba került Jézussal. Őt nem a rokoni szálak, nem a földi kötelékek, hanem a teljes gyógyulásnak a ténye, a megváltásnak a lehetősége kapcsolja Krisztushoz.
A mi hitünk is ezen áll: felismerjük-e magunkban, mennyire rá vagyunk szorulva Krisztusra. Nem bebalzsamozni kell az ő testét, a koronát se mi kell rátegyük a fejére, mert nincs Ő ráutalva a mi dicséretünkre: nekünk kell alázatos szívvel Hozzá menni.
Mária Magdolna így tett azon a vasárnap reggelen, így jelent meg neki az Ő Ura. János evangéliumában Mária és a Feltámadott találkozását részletesebb leírásban találjuk (Jn. 20, 11-18), s láthatjuk benne, miképpen lesz erősítéssé a gyengeség, örömmé a fájdalom, életté a halál.