"És megkérdé őt Pilátus: Te vagy-é a zsidók királya? Ő pedig felelvén, monda néki: Te mondod."
Márk evangéliuma 15, 2
Ha valaki minden előzmény nélkül lesz szemtanúja, vagy cselekvője egy történésnek, akkor szoktuk mondani, hogy belekerült, mint Pilátus a Hiszekegybe. Valóban idegenként magányoskodik Pilátus az Apostoli Hitvallás bizonyságtételében? Úgy gondolom, nem. Igazából hálát kellene adnunk azért, hogy belevették. Bár pogány volt és valószínűleg az is maradt, nem védte meg az igazságot, bár felismerte azt. Féltette rangját, pozícióját ezért nem állt ki Jézus mellett, szerepe mégis fontos volt az üdvtörténet szempontjából.
Sok tanítás elintézi a kérdést azzal, hogy Pilátus csak egy időhatározó a hitvallásban, ami azt jelzi, hogy Jézus egy meghatározott történelmi korszakban élt és nem a legendák időtlen világában. Ez valóban így van, de azért ennél sokkal többről van szó.
Pilátus szerepe nem a hitvallás (ezt felesleges is lenne tőle számon kérnünk) hanem hivatalos és hiteles tanúsítása annak, hogy Jézus is szenvedett egyszer a bűnösökért, ”az igaz a nem igazakért”(1 Péter 3,18).
Hivatalánál fogva, a zsidók elvárásait is kielégítve teszi fel a kérdést Jézusnak: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus válasza sejtelmes, bár nem kitérő: messiás voltát éppen Pilátussal mondatja ki. A kérdésben ugyanis benne van a válasz.
Jézust az Atya szolgáltatta ki Kajafásnak, majd Pilátusnak, a zsidó népnek és az egész világnak. Ő az emberek által megvetett, a fájdalmak férfia, útált és elhagyott, aki most mindnyájunk előtt megjelenik. Látjuk-e benne a mi Királyunkat? Királyt, aki minket oltalmaz és megtart, megfizet tékozlásainkért, e földi lét után pedig az Ő örökkévalóan békés, gyönyörűségekkel teljes országába honosít át.
Ha mindezt látjuk, vagy érezzük, a mi életünkből sem maradhat el a kredó, a hitvallás.
Sok tanítás elintézi a kérdést azzal, hogy Pilátus csak egy időhatározó a hitvallásban, ami azt jelzi, hogy Jézus egy meghatározott történelmi korszakban élt és nem a legendák időtlen világában. Ez valóban így van, de azért ennél sokkal többről van szó.
Pilátus szerepe nem a hitvallás (ezt felesleges is lenne tőle számon kérnünk) hanem hivatalos és hiteles tanúsítása annak, hogy Jézus is szenvedett egyszer a bűnösökért, ”az igaz a nem igazakért”(1 Péter 3,18).
Hivatalánál fogva, a zsidók elvárásait is kielégítve teszi fel a kérdést Jézusnak: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus válasza sejtelmes, bár nem kitérő: messiás voltát éppen Pilátussal mondatja ki. A kérdésben ugyanis benne van a válasz.
Jézust az Atya szolgáltatta ki Kajafásnak, majd Pilátusnak, a zsidó népnek és az egész világnak. Ő az emberek által megvetett, a fájdalmak férfia, útált és elhagyott, aki most mindnyájunk előtt megjelenik. Látjuk-e benne a mi Királyunkat? Királyt, aki minket oltalmaz és megtart, megfizet tékozlásainkért, e földi lét után pedig az Ő örökkévalóan békés, gyönyörűségekkel teljes országába honosít át.
Ha mindezt látjuk, vagy érezzük, a mi életünkből sem maradhat el a kredó, a hitvallás.