2015. szeptember 2., szerda

"És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?"
Márk evangéliuma 10, 17

Ismerős lehet a kép arról, mikor valaki az utolsó pillanatban érdeklődik valami felől. Bennem a sorozatbeli Columbo hadnagy viselkedése idéződik fel, aki mindig tudta, hol érdemes a bűnügyet felgöngyölíteni, sőt azt is tudta, hogy visszaköszönő kérdéseivel lelkileg készíti ki a gyanúsítottjait, és készteti rá az ügy felfedésére a rejtőzködő bűnösöket.
Történetünkben szereplő embernek is fontos kérdése volt. Hiába tanított Jézus, és beszélt arról, hogy mennyire jó, ha az ember az örökélet részese lehet, ez az ember nem tudta meg, hogyan érheti el ezt az állapotot. Pedig fontos volt neki ez, viselkedése, Jézus előtti térdreborulása, a Jó Mester megszólítása mind arról vall, hogy kegyesek csoportjából való ember teszi fel e kérdéseket Jézusnak.
Olyan ember lehetett a kérdező, aki tisztában van azzal, mit nyerhet az üdvösség elérésével. Jól figyelhetett Jézus tanításaira, de mégis úgy érezte, hogy nem érdemli meg a mennyországot. Pedig a törvényeket fel tudja sorolni, sőt vallomása szerint, ifjúságától fogva be is tartotta azokat.
Mégis van akadálya Isten kegyelme áradásának ez ember életébe? - kérdezhetjük. Igen, Isten üdvözítő kegyelme csak arra az emberre van kihatással, aki minden bizalmát Őbelé veti. Ennek az embernek csak egy fogyatkozása volt: a vagyona. A vagyon, az érték ugyan nem akadálya az üdvösségnek, de ha nem isteni rendeltetésének megfelelően a szolgálatra használjuk azt, akkor Mammonná lehet számunkra, tekintetünket elrabolja Isten felől, bizalmunkat már abba vetjük. Abba, amit az idő vasfoga megemészt.
Ahhoz, hogy üdvözülhessünk nem elég jónak lenni, minden reményünket és bizodalmunkat az Úrba kell vessük!