"Pilátus pedig csodálkozék, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-é meg?"
Márk evangéliuma 15, 44
Jézus halálának történetében furcsának tűnik, hogy a tanítványok távol maradnak. Temetéséről is egy olyan - talán titkos - tanítvány intézkedik, akiről előzőleg alig hallottunk. Arimáthiai József egy tisztességes tanácsbeli ember volt, aki maga is várta Isten országának eljövetelét (Mk. 15, 43). Ő ment be bátran Pilátushoz, hogy kikérje Jézus holttestét.
A római helytartó rácsodálkozik arra, hogy Jézus meghalt volna. Miért csodálkozhatott rá? Mert tudta, hogy Jézus miképpen viszonyult halálos ítéletéhez: egy cseppet sem félt attól, és biztos volt abban, hogy rajta a halál kötelékei sem fognak.
Mégis meghalt. Elsőnek a vele együtt kivégzettek közül.
Pilátus kételyei mögött ott van a százados bizonyságtétele is Jézus haláláról: hatóságilag igazolt tény a halál beállta.
Nem foglalkozik az evangélium azzal, hogy azokat az érzéseket, érzelmekből fakadó kérdéseket taglalja, melyek akár a tanítványok, akár maga Pilátus lelkiismeretéből némán kiáltottak, csupán a tényeket közli.
A tanítványok elmennek a Golgota helyéről, csupán a hatóságok intézkednek - illetve az a titkos tanítvány - Jézus eltemetéséről. Minden sietve történik, hogy még az ünnep beállta előtt eltemessék a testet.
Olvasva ezt a történetet megfogalmazódik bennem, hogy mai tanítványokként mi is teljesen lebénulunk cselekedeteinkben, ha olyan történik körülöttünk, amire nem számítottunk. Jézus halála ilyen volt tanítványai számára. Bár többször mondta nekik, hogy neki meg kell halnia, mégsem hitték. Amikor bekövetkezett pedig, teljesen tehetetlennek érezték magukat, és úgy is viselkedtek.
Isten azonban gondoskodott arról, hogy legyenek, akik cselekednek, legyenek, akik ebben a halálos csendben és félelemben is bizonyságot tegyenek az igazságról.
Arimáthiai József tette - aki kikérte Jézus holttestét Pilátustól - arról árulkodik, hogy ő bízik abban, hogy neki már Jézus áldozata miatt soha nem lesz szüksége arra az újonnan megvásárolt sírra, hiszen Jézus által immár őneki örök élete lesz.
Adja a mindenható Isten a mi életünkbe is ezt a lelkületet, hitet és reménységet, amely a földi dolgokról az igazi valóság felé irányítja tekintetünket!
A római helytartó rácsodálkozik arra, hogy Jézus meghalt volna. Miért csodálkozhatott rá? Mert tudta, hogy Jézus miképpen viszonyult halálos ítéletéhez: egy cseppet sem félt attól, és biztos volt abban, hogy rajta a halál kötelékei sem fognak.
Mégis meghalt. Elsőnek a vele együtt kivégzettek közül.
Pilátus kételyei mögött ott van a százados bizonyságtétele is Jézus haláláról: hatóságilag igazolt tény a halál beállta.
Nem foglalkozik az evangélium azzal, hogy azokat az érzéseket, érzelmekből fakadó kérdéseket taglalja, melyek akár a tanítványok, akár maga Pilátus lelkiismeretéből némán kiáltottak, csupán a tényeket közli.
A tanítványok elmennek a Golgota helyéről, csupán a hatóságok intézkednek - illetve az a titkos tanítvány - Jézus eltemetéséről. Minden sietve történik, hogy még az ünnep beállta előtt eltemessék a testet.
Olvasva ezt a történetet megfogalmazódik bennem, hogy mai tanítványokként mi is teljesen lebénulunk cselekedeteinkben, ha olyan történik körülöttünk, amire nem számítottunk. Jézus halála ilyen volt tanítványai számára. Bár többször mondta nekik, hogy neki meg kell halnia, mégsem hitték. Amikor bekövetkezett pedig, teljesen tehetetlennek érezték magukat, és úgy is viselkedtek.
Isten azonban gondoskodott arról, hogy legyenek, akik cselekednek, legyenek, akik ebben a halálos csendben és félelemben is bizonyságot tegyenek az igazságról.
Arimáthiai József tette - aki kikérte Jézus holttestét Pilátustól - arról árulkodik, hogy ő bízik abban, hogy neki már Jézus áldozata miatt soha nem lesz szüksége arra az újonnan megvásárolt sírra, hiszen Jézus által immár őneki örök élete lesz.
Adja a mindenható Isten a mi életünkbe is ezt a lelkületet, hitet és reménységet, amely a földi dolgokról az igazi valóság felé irányítja tekintetünket!