Ézsaiás próféta könyve 25, 3
Áldás, mely félelemből fakad - mégis Isten dicsőségére, hatalma elismeréseként történik - összegezhetnénk a mai igevers tanítását.
Mint egy zsoltár, úgy áll előttünk a próféta személyes vallomása ebben a fejezetben Isten ígéreteinek megvalósulásáról.
Ebben az igeversben éppen arról vall a próféta, miként látja megvalósulni az Úr hatalmának kiterjedését idegen népek életére. Az idegen népek, mint az ismeretlen dolgok, melyek előtt állunk életünkben, kétfélék lehetnek. Sarkosítva: jók és rosszak. A jóval, életünk kellemes dolgaival nemigen szoktunk Isten előtt hivalkodni, hálát is elfelejtünk mondani értük. Annál inkább kérünk, sőt könyörgünk Tőle dolgokat, melyekre szükségünk van, követelünk javakat, melyek - véleményünk szerint - járnak nekünk.
Az idegen népekkel Ézsaiás korában az volt a helyzet, hogy pogányként kezelték őket. Az Urat csak másodlagosan ismerték - a zsidók véleménye szerint. Valahogy olyannak, amilyennek maguk a zsidók láttatták, mutatták be nekik.
Gondoltál már arra, hogy vannak, akiknek te életmódoddal mutatod meg, milyennek véled Istent? Ha istenfélő vagy, olyannak fogja látni, ha jólelkű vagy, azt véli majd Róla. Így lesz egyszerű életviteled hitet kiábrázolásává, Isten tiszteletévé.
A próféta, mint népének oly sok tagja, úgy látta az idegen (sokszor elnyomó) népeket, mintha hatalmasak, erősek, bátrak lennének. Ugye, te is ilyesminek látod a világot? Mintha minden olyan jól összeállna benne, s te csak egy láncszem (lehet úgy érzed, a leggyengébb), láncszem vagy benne.
Isten most neked is megmutatja igéje által, hogyan dőlhet össze minden az Ő szavára. Minden, amit eddig erősnek, hatalmasnak, biztosnak hittél. Az idegen népek, hatalmas és erős emberek ezt az ismeretet egy-egy épület, egy-egy város összeomlásában kapták meg. Romba dőlt addigi bizodalmuk saját dicsőségükben, és félni, rettegni kezdtek. Félelmükkel, rettegésükkel elismerték (akarva-akaratlanul is), hogy az Úr az Isten.
Mennyivel jobb nekünk! Halk és szelíd szó, egy igevers int, hogy féljük az Istent, áldjuk Őt, ne félelemből, hanem örömmel. Ha így éled meg Istennel való kapcsolatodat, akkor nemhogy nem fog összedőlni az életed, de Nála munkára erőt, boldogságra örömet és hitre reménységet fogsz találni.
Mint egy zsoltár, úgy áll előttünk a próféta személyes vallomása ebben a fejezetben Isten ígéreteinek megvalósulásáról.
Ebben az igeversben éppen arról vall a próféta, miként látja megvalósulni az Úr hatalmának kiterjedését idegen népek életére. Az idegen népek, mint az ismeretlen dolgok, melyek előtt állunk életünkben, kétfélék lehetnek. Sarkosítva: jók és rosszak. A jóval, életünk kellemes dolgaival nemigen szoktunk Isten előtt hivalkodni, hálát is elfelejtünk mondani értük. Annál inkább kérünk, sőt könyörgünk Tőle dolgokat, melyekre szükségünk van, követelünk javakat, melyek - véleményünk szerint - járnak nekünk.
Az idegen népekkel Ézsaiás korában az volt a helyzet, hogy pogányként kezelték őket. Az Urat csak másodlagosan ismerték - a zsidók véleménye szerint. Valahogy olyannak, amilyennek maguk a zsidók láttatták, mutatták be nekik.
Gondoltál már arra, hogy vannak, akiknek te életmódoddal mutatod meg, milyennek véled Istent? Ha istenfélő vagy, olyannak fogja látni, ha jólelkű vagy, azt véli majd Róla. Így lesz egyszerű életviteled hitet kiábrázolásává, Isten tiszteletévé.
A próféta, mint népének oly sok tagja, úgy látta az idegen (sokszor elnyomó) népeket, mintha hatalmasak, erősek, bátrak lennének. Ugye, te is ilyesminek látod a világot? Mintha minden olyan jól összeállna benne, s te csak egy láncszem (lehet úgy érzed, a leggyengébb), láncszem vagy benne.
Isten most neked is megmutatja igéje által, hogyan dőlhet össze minden az Ő szavára. Minden, amit eddig erősnek, hatalmasnak, biztosnak hittél. Az idegen népek, hatalmas és erős emberek ezt az ismeretet egy-egy épület, egy-egy város összeomlásában kapták meg. Romba dőlt addigi bizodalmuk saját dicsőségükben, és félni, rettegni kezdtek. Félelmükkel, rettegésükkel elismerték (akarva-akaratlanul is), hogy az Úr az Isten.
Mennyivel jobb nekünk! Halk és szelíd szó, egy igevers int, hogy féljük az Istent, áldjuk Őt, ne félelemből, hanem örömmel. Ha így éled meg Istennel való kapcsolatodat, akkor nemhogy nem fog összedőlni az életed, de Nála munkára erőt, boldogságra örömet és hitre reménységet fogsz találni.