Az adakozásra gondolva hajlamosak vagyunk mindenkor az anyagiakra, a pénzre gondolni. Azóta van ez benne az emberi természetben, amióta a cserekereskedelem kialakult. Amikor az emberek rájöttek arra, hogy amiből többel rendelkeznek a szükségesnél, elcserélhetik más, addig általuk nélkülözött, de vágyott dologra.
Először valóban tárgyakat, terményeket cseréltek, majd megjelent a váltó, a pénz, melyért minden el lehetett adni, és mindent meg lehetett szerezni.
Az ószövetségi időkben már úgy gondolkodott az ember, hogy Istentől az áldást, a gondviselést is meg lehet kapni így. Áldozatokat mutattak be az emberek. Ki mit tudott adni, azt áldozta fel: volt aki galambot, volt, aki ökröt. Az egészen égő áldozatoktól a véres áldozatokig sokmindent bemutattak Istennek.
Az áldozati formák helyességére a próféták által figyelmeztette az Isten az emberiséget: nem az a fontos, hogy ki mennyit áldoz, hanem az, hogy milyen szívvel teszi. A kőszív helyett, hús-szívet, érző szívet vár el az embertől. Pál apostol is azt írja: "Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten." (2Korinthus 9, 7)
Az adakozás tehát nem az adomány értékétől függ, hanem a szándéktól.
Jézusról feljegyezték az evangéliumok, hogy egyszer megállt a templomban kihelyezett persely előtt, és nézte, hogy ki mennyit tesz bele. Voltak, akik sokat, de volt egy özvegyasszony, aki csupán két garast. Ő tudta róla, hogy ez az asszony mindenét odaadta az Úrnak.
Isten most is látja, ki mennyire szánja oda az életét Neki, ki mennyire bízik meg Benne. Isten kegyelmének, gondviselésének az értéke megfizethetetlen az emberek számára. Nem lehet anyagiakban kifejezni. Nem lehet megvásárolni, még akkor sem, ha e világ minden értékét odaadnánk. De ingyen van, mindenki számára elérhető és megszerezhető ez a kincs.
Jézus Krisztusban mindannyian megkaphatjuk!
Először valóban tárgyakat, terményeket cseréltek, majd megjelent a váltó, a pénz, melyért minden el lehetett adni, és mindent meg lehetett szerezni.
Az ószövetségi időkben már úgy gondolkodott az ember, hogy Istentől az áldást, a gondviselést is meg lehet kapni így. Áldozatokat mutattak be az emberek. Ki mit tudott adni, azt áldozta fel: volt aki galambot, volt, aki ökröt. Az egészen égő áldozatoktól a véres áldozatokig sokmindent bemutattak Istennek.
Az áldozati formák helyességére a próféták által figyelmeztette az Isten az emberiséget: nem az a fontos, hogy ki mennyit áldoz, hanem az, hogy milyen szívvel teszi. A kőszív helyett, hús-szívet, érző szívet vár el az embertől. Pál apostol is azt írja: "Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten." (2Korinthus 9, 7)
Az adakozás tehát nem az adomány értékétől függ, hanem a szándéktól.
Jézusról feljegyezték az evangéliumok, hogy egyszer megállt a templomban kihelyezett persely előtt, és nézte, hogy ki mennyit tesz bele. Voltak, akik sokat, de volt egy özvegyasszony, aki csupán két garast. Ő tudta róla, hogy ez az asszony mindenét odaadta az Úrnak.
Isten most is látja, ki mennyire szánja oda az életét Neki, ki mennyire bízik meg Benne. Isten kegyelmének, gondviselésének az értéke megfizethetetlen az emberek számára. Nem lehet anyagiakban kifejezni. Nem lehet megvásárolni, még akkor sem, ha e világ minden értékét odaadnánk. De ingyen van, mindenki számára elérhető és megszerezhető ez a kincs.
Jézus Krisztusban mindannyian megkaphatjuk!