"Kedves völgyeid megtelnek harci szekerekkel, és lovasok nyomulnak a kapu felé."

Ézsaiás próféta könyve 22, 7

Jeruzsálem pusztulásának az oka az lesz, hogy míg Isten „sírásra”, „gyászolásra”, „kopaszra nyírásra” és „zsákba öltözésre”, azaz bűnbánatra hívja népét, addig a nép falja a húst, és issza a bort, és azt az éneket ismeri csak, hogy „együnk és igyunk, mert holnap meghalunk!” (13. vers) Bűnbánat nélkül pedig elvész a nép.
„Azon a napon” - olvassuk. Amikor Isten megszólal. Ez pedig ma is így van.  Nem is szólva arról a felfogásról, ami a pillanat élvezetét tekinti életcélnak. Carpe diem -hangzik a jól ismert, ma is használatos latin mondás. Élj a mának! - de mit ér az ember, ha az elég világot meg is nyeri, lelkében azonban kárt vall? (Mt. 16, 16) - kérdezhetjük Jézussal. Tényleg: micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?
Ha Isten szól hozzánk, akkor a bűnbánatnak és az Isten bűnbocsánatáért való könyörgésnek van helye, hogy ne vesszünk el. Nekünk, az Újszövetség népének ez a bűnbocsánat Krisztusban adatott meg. Ez a mi mai lehetőségünk: bűneink, hibáink beismerése és megvallása Krisztus előtt, mert Ő az, aki még így is küzd érettünk. A világ harci szekerei már megtöltötték életterünket, otthonaink előtt már lelkünket-létünket veszélyeztető lovasok állnak.
Kérjük Krisztust, szabadítson meg minket! Ő a Szabadító.