Ézsaiás próféta könyve 24, 10
Isten ítélete pusztít a földön. Milyen ez a pusztítás? Első benyomásunk az róla, mint mikor Jézus sír Jeruzsálem felett - úgy tűnik, kő kövön nem marad.
Emlékszem, történelemórákon tanultam, hogy az ókorban egy-egy hadvezér, ha elfoglalt egy nehezen bevehető várost, nemcsak lerombolta azt, hanem még a földjét is felszántotta, földjét sóval szórta be. Szemléletes, de jelképes cselekedet is volt ez. Azt példáztatta, hogy nem engedte azt, hogy valami a régi dicsőségéből a helynek újra kinőjön. Mint mikor a földműves gazdaember gyomírtóval permetezi le a szántóföldjét, hogy abban a vetése tisztán, gyom nélkül fejlődhessen.
Hasonló ehhez a mi Gazdánk tevékenysége is: romba dönti a házakat, elpusztítja a várost, elzár minden bejáratot, lehetőséget a bűn beszivárgása elől életünkbe. Mert a város régi díszei a mi életünknek a bűn mélységébe húzó ereje. Nem városról, házakról van szó ebben az ítéletes próféciában, hanem arról a csábításról, fényűzésről, önteltségről, mely életünket rombolja le. S amelyről mi azt hisszük, hogy szép, általunk támasztott szépségével azonban az Úrtól kapott értékeinket: boldogságunkat, reményünket, hitünket és az egymás közti szeretetünket rombolja le.
Isten tervei alapján minden ház ajtaja be lesz zárva előttünk. Nemcsak te előtted, vagy énelőttem, hanem mindenki előtt, egyformán. Újra egyenértékű lesz minden ember. Ugyanazokat az értékeket fogja birtokolni mindenki. Nem lesz szegény vagy gazdag, szabad vagy szolga, hanem mindenki egyformán az Ő megváltott gyermeke lehet mindaddig, míg szerető Atyánk meg nem nyitja az üdvösségnek és az örök életnek ajtaját előttünk.
Imádkozzunk azért, hogy el tudjuk fogadni Isten akaratát életünkben, és engedjük megvalósulni már most azt a reménységet lelkünkben, amely által az Ő gyermekeiként élünk ebben a szépnek tűnő, ám békétlen világban.
Emlékszem, történelemórákon tanultam, hogy az ókorban egy-egy hadvezér, ha elfoglalt egy nehezen bevehető várost, nemcsak lerombolta azt, hanem még a földjét is felszántotta, földjét sóval szórta be. Szemléletes, de jelképes cselekedet is volt ez. Azt példáztatta, hogy nem engedte azt, hogy valami a régi dicsőségéből a helynek újra kinőjön. Mint mikor a földműves gazdaember gyomírtóval permetezi le a szántóföldjét, hogy abban a vetése tisztán, gyom nélkül fejlődhessen.
Hasonló ehhez a mi Gazdánk tevékenysége is: romba dönti a házakat, elpusztítja a várost, elzár minden bejáratot, lehetőséget a bűn beszivárgása elől életünkbe. Mert a város régi díszei a mi életünknek a bűn mélységébe húzó ereje. Nem városról, házakról van szó ebben az ítéletes próféciában, hanem arról a csábításról, fényűzésről, önteltségről, mely életünket rombolja le. S amelyről mi azt hisszük, hogy szép, általunk támasztott szépségével azonban az Úrtól kapott értékeinket: boldogságunkat, reményünket, hitünket és az egymás közti szeretetünket rombolja le.
Isten tervei alapján minden ház ajtaja be lesz zárva előttünk. Nemcsak te előtted, vagy énelőttem, hanem mindenki előtt, egyformán. Újra egyenértékű lesz minden ember. Ugyanazokat az értékeket fogja birtokolni mindenki. Nem lesz szegény vagy gazdag, szabad vagy szolga, hanem mindenki egyformán az Ő megváltott gyermeke lehet mindaddig, míg szerető Atyánk meg nem nyitja az üdvösségnek és az örök életnek ajtaját előttünk.
Imádkozzunk azért, hogy el tudjuk fogadni Isten akaratát életünkben, és engedjük megvalósulni már most azt a reménységet lelkünkben, amely által az Ő gyermekeiként élünk ebben a szépnek tűnő, ám békétlen világban.