A böjt Izráelben nem volt a törvényben előírt kötelesség, csak a fogság után vált egyre általánosabb népszokássá (heti két böjt, könyörgésekkel).
A feltűnés vágya ezt a kegyességi szokást különösképpen kikezdte.
Ennek leküzdésére Jézus olyan módszereket ajánl övéinek, amelyek láttán a kegyes izraelita azt mondaná: ez egyáltalán nem böjt! Jézus viszont ismét az igazi, mennyei jutalom elnyerését tartja fontosnak, ezért a böjt tartalmára irányítja követői figyelmét. Ez a tartalom önmagunkról és vágyainkról vagy igényeinkről való önkéntes és örvendező lemondás, ezért a böjt formája nem lelki kényszeredettséget és keserűséget, hanem szabad, ünnepi és örvendező lelkületet fejez ki. Aki az ilyenfajta böjtöt nem érzi böjtnek, az nem érti Isten királyi uralmának lelkét, lényegét és rendjét.
Nemsokára a böjti időszakba jutunk. Bár református egyházunk a böjtnek nem úgy tulajdonít fontosságot, mint kegyes cselekedet, hanem inkább a böjt időszakát a húsvétot megelőző hetekként jelöli meg, igyekezzünk mégis úgy böjtölni, imádkozni, elmélkedni és jót cselekedni, ahogy Jézus tanítja és cselekszi is.
Jézus a pusztában - ahová a Lélek vitte el Őt - böjtölt: Isten akaratát, életvezetését kereste, s közben teljesen alávetette magát a mennyei Atya akaratának. Böjtölésünk erre kell nézzen, Isten akaratát elfogadni, és keresni annak lehetőségét, hogy mi is arra vágyjunk, hogy az Ő kegyelme töltse be életünket.