"Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornácában valának."
(ApCsel. 5, 12)
A korai keresztyén egyház korszakának első szakasza beteljesedik. Krisztus ígéretei valóra válnak. Az evangélium terjesztésének hatalma a 12 apostol birtokában van, akik Szentlélekkel teltek be. Az apostolok kezei által sok jel és csoda beteljesedése valósult meg. Míg a születésétől fogva sánta ember elnyerte a járóképesség ajándékát Jézus Krisztus nevének segítségül hívása következtében, Anániás és Szafira hirtelen halála arra volt alkalmas, hogy Isten nevét féljék az emberek.
Az elesett bízhat Isten szabadításában, a gonoszoknak azonban rettegniük kell az ítélettől.
Isten hatalmának az apostolai rendre a jeruzsálemi templom Salamonról elnevezett tornácában gyűlnek össze. Kellett ez a hely, mert megszentelt hely volt, ahol lehetőség adódott minden Krisztust követő ember találkozására. Ez volt az a hely, ahol ők már a templomi kultuszból kimenve széles e világra hirdethették az evangéliumot. A Salamon tornáca volt az a hely, ahol a közösség tagjai megértették, hogy Isten hatalmas és könyörülő Úr, Aki a képmutatást elítéli, de az elesett, különböző nyomorúságokban szenvedő embereknek feltétel nélkül, csodálatos módon adja szabadító erejét. Salamon tornácában a nép a kultikus folyamatot külsőként szemlélő nézőközönségéből gyülekezetté válik. Ezt jelöli az egyakarattal mindnyájan kifejezés ismétlése is. Az apostolok által bemutatott jelek és megtörtént csodák már nem csupán egy személyre vannak hatással, hanem a teljes közösségre.
A mai ember egészen másképp gondolkozik a csodákról, a jelekről. Azt gondoljuk sokszor magunkban, hogy vagyunk annyira bölcsek, bírunk olyan tudással, hogy megismerjük ezeket a jeleket és csodákat, melyek velünk történnek. A vélt megismerésből magyarázat is lesz, a téves magyarázatból pedig önámítás. Erre épül fel a mi életünk.
A Szentírás tanítása ezzel ellentétben az, hogy minden bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. "...jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből." (Jób 11, 6)
Az elesett bízhat Isten szabadításában, a gonoszoknak azonban rettegniük kell az ítélettől.
Isten hatalmának az apostolai rendre a jeruzsálemi templom Salamonról elnevezett tornácában gyűlnek össze. Kellett ez a hely, mert megszentelt hely volt, ahol lehetőség adódott minden Krisztust követő ember találkozására. Ez volt az a hely, ahol ők már a templomi kultuszból kimenve széles e világra hirdethették az evangéliumot. A Salamon tornáca volt az a hely, ahol a közösség tagjai megértették, hogy Isten hatalmas és könyörülő Úr, Aki a képmutatást elítéli, de az elesett, különböző nyomorúságokban szenvedő embereknek feltétel nélkül, csodálatos módon adja szabadító erejét. Salamon tornácában a nép a kultikus folyamatot külsőként szemlélő nézőközönségéből gyülekezetté válik. Ezt jelöli az egyakarattal mindnyájan kifejezés ismétlése is. Az apostolok által bemutatott jelek és megtörtént csodák már nem csupán egy személyre vannak hatással, hanem a teljes közösségre.
A mai ember egészen másképp gondolkozik a csodákról, a jelekről. Azt gondoljuk sokszor magunkban, hogy vagyunk annyira bölcsek, bírunk olyan tudással, hogy megismerjük ezeket a jeleket és csodákat, melyek velünk történnek. A vélt megismerésből magyarázat is lesz, a téves magyarázatból pedig önámítás. Erre épül fel a mi életünk.
A Szentírás tanítása ezzel ellentétben az, hogy minden bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. "...jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből." (Jób 11, 6)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése