"És az Isten ígéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet."
(ApCsel. 6, 7)
Isten Igéje növekedik! Furcsa kifejezése annak, hogy a világon élő emberek egyre nagyobb közösségének lett meghatározó életcéljává Krisztus követése. A csudadolgok, melyekről az apostolok és az első tanítványok nemcsak beszéltek, de sokszor meg- és át is élték (kortársaikkal együtt) elérték céljukat: az emberek figyelmét és érdeklődését felkeltette Isten hatalma. Lényeges volt ebben az is, hogy az érdeklődő emberek felismerték, hogy az Isten a hatalmát nem az ember ellen használja fel (még akkor sem, ha az embereket megmételyező bűn ellen sokszor drasztikus módon lép fel), hanem az embernek az újjászületést, a tiszta, boldog életet és az örök üdvösséget kínálja fel.
Isten Igéje növekedik - azaz egyre többen ismerik fel Pünkösd után, hogy életük értelmét nem a földi, mulandó értékek kell jelentsék, hanem az örök érték, ami múlhatatlan, eltulajdoníthatatlan, megrongálhatatlan kincs: istenképűségünk, melyet keresztyén értékeink megélése által, de csakis kegyelemből kapunk meg.
Nemcsak Isten Igéje utáni szomjúság növekedik, hanem ennek velejárójaként a gyülekezet számaránya is megnő. Azt hiszem, tudjuk mi jól, ott ahol sokan vannak, nagyobb az öröm, de a feladatok is megsokasodnak. Az őskeresztyén gyülekezet egyik erénye az volt, hogy tagjai figyeltek egymásra, gondoskodtak egyik a másikról. A diakónia és a szeretetszoltálat szép feladatának kiteljesedését, illetve a munka leosztását, a feladatvállalást találjuk az igénk előtti versekben. Azért is fontos ez az ige, mert benne az egyházzá növő gyülekezet szervezeti felépítésének első fokozatát látjuk kialakulni. Mindezt a Szentlélek irányítása alatt.
Ami igénk utolsó részmondatában elhangzik, az személyesen és mélyen foglalkoztat, hivatásból érint, egyúttal magyarázza is saját vívódásaimat.
Az igevers végén, mintegy szokatlan dologként van megemlítve, hogy a papok közül is nagyon sokan követték a hitet. A "hivatalosak", a papi személyek is megmozdulnak, vállalják a hit útját. Magam is furcsának találom igehirdetés közben az olyan történeteket feleleveníteni, melyekben a papok hibás döntéseket hoznak, elítélnek valakit, vagy - ami az Újszövetséget átszövi - ellentétbe kerülnek Jézus követőivel, sőt magával a Megváltóval is. Az akkori klerikális osztály, papi társadalom részétől jelentős esemény volt, ha valaki Krisztus-követő lett. A megtérés azért olyan nehéz a papoknak minden korban, mert a lélek nélküli kegyesség, az üressé lett forma, a hivatallá lett hivatás erősen fogva tart. Ebben az esetben a hit azt jelenti, hogy biztos anyagi alapjukat és társadalmi létüket bizonytalannal cserélik fel (Jub. Kom.).
Adja az Isten, hogy az Ő Igéje a mi szívünkben is növekedést vegyen és próbáljuk meg a mai napon is keresztyénségünket oly módon megélni, hogy anyagi biztonságunkat Isten szeretetének, kegyelmének és áldásainak megtapasztalása és szétosztása által felcseréljük az Ő kegyelmének biztos ismeretére!
Isten Igéje növekedik - azaz egyre többen ismerik fel Pünkösd után, hogy életük értelmét nem a földi, mulandó értékek kell jelentsék, hanem az örök érték, ami múlhatatlan, eltulajdoníthatatlan, megrongálhatatlan kincs: istenképűségünk, melyet keresztyén értékeink megélése által, de csakis kegyelemből kapunk meg.
Nemcsak Isten Igéje utáni szomjúság növekedik, hanem ennek velejárójaként a gyülekezet számaránya is megnő. Azt hiszem, tudjuk mi jól, ott ahol sokan vannak, nagyobb az öröm, de a feladatok is megsokasodnak. Az őskeresztyén gyülekezet egyik erénye az volt, hogy tagjai figyeltek egymásra, gondoskodtak egyik a másikról. A diakónia és a szeretetszoltálat szép feladatának kiteljesedését, illetve a munka leosztását, a feladatvállalást találjuk az igénk előtti versekben. Azért is fontos ez az ige, mert benne az egyházzá növő gyülekezet szervezeti felépítésének első fokozatát látjuk kialakulni. Mindezt a Szentlélek irányítása alatt.
Ami igénk utolsó részmondatában elhangzik, az személyesen és mélyen foglalkoztat, hivatásból érint, egyúttal magyarázza is saját vívódásaimat.
Az igevers végén, mintegy szokatlan dologként van megemlítve, hogy a papok közül is nagyon sokan követték a hitet. A "hivatalosak", a papi személyek is megmozdulnak, vállalják a hit útját. Magam is furcsának találom igehirdetés közben az olyan történeteket feleleveníteni, melyekben a papok hibás döntéseket hoznak, elítélnek valakit, vagy - ami az Újszövetséget átszövi - ellentétbe kerülnek Jézus követőivel, sőt magával a Megváltóval is. Az akkori klerikális osztály, papi társadalom részétől jelentős esemény volt, ha valaki Krisztus-követő lett. A megtérés azért olyan nehéz a papoknak minden korban, mert a lélek nélküli kegyesség, az üressé lett forma, a hivatallá lett hivatás erősen fogva tart. Ebben az esetben a hit azt jelenti, hogy biztos anyagi alapjukat és társadalmi létüket bizonytalannal cserélik fel (Jub. Kom.).
Adja az Isten, hogy az Ő Igéje a mi szívünkben is növekedést vegyen és próbáljuk meg a mai napon is keresztyénségünket oly módon megélni, hogy anyagi biztonságunkat Isten szeretetének, kegyelmének és áldásainak megtapasztalása és szétosztása által felcseréljük az Ő kegyelmének biztos ismeretére!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése