2015. június 11., csütörtök

"Az Úrnak angyala pedig szóla Filepnek, mondván: Kelj fel és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálemből Gázába megy alá. Járatlan ez."
(ApCsel 8, 26)

Az egyház földi életének első éveiben rengeteg olyan esemény történt, amit nem lehet, de nem is kell megmagyarázni. Az Istenben hinni akaró ember, csupán elfogadja, hogy ez így történt, és engedi, hogy saját élete is a Szentlélek irányítása alatt folyjon. A pünkösdi események után szinte megmagyarázhatatlan volt, hogy Péter apostol kiáll az emberek elé, és bátorsággal szólja Istennek csodálatos dolgait. A Szentlélek gondoskodott azonban arról is, hogy ne csak hirdetett szó legyen az emberek támasza a döntésben, hanem a prédikációkkal párhuzamosan csodadolgok is történjenek. A csodálatos gyógyulások, a zárkából való szabadulás, a Krisztus-követők számának gyarapodása mind azt jelezte, hogy végre az emberek megtalálják az Istenhez vezető egyetlen utat: a hit útját. Legalábbis Jeruzsálem környékén.
A hét diakónus megválasztásával és kiküldésével azonban új lehetőség nyílik az egyház életében, elkezdődik a világ felé nyitás folyamata. Talán nem is tudták a gyülekezet tagjai, hogy a sok vádolásnak, üldöztetésnek, amit el kellett szenvedniük, a hit próbáján túl még lehet más áldása is. Azzal, hogy a bizonyságtévők szétkergettetnek, maga az evangélium szélesebb körű terjesztése válik lehetővé. Az apostolok ugyanis Jeruzsálemben maradnak, és végzik a Krisztus nevében elkezdett szolgálatot - őket nem lehet ettől eltántorítani -, de a menekülésre kényszerített Krisztuskövetők is viszik magukkal a jó hírt Jeruzsálemen túl, még Samária felé is.
Filep is egy ilyen szolgálattevő volt, akit az Úr Lelke arra indított, hogy Gáza felé vegye az irányt. Talán ő az első igazi misszionárius, aki az evangéliumot egy más nemzetből származó, más bőrszínnel rendelkező embernek magyarázza. A szerecsenországi komornyik megtérésének történetét ismerjük a Bibliából. Ő volt az a személy, aki elment a szentföldre azért, hogy Istent igazán megismerje, de úgy történt, hogy nem az elé táruló város látványa, hanem az önmagába tekintés az, ami megtérésre indítja. Arra a kérdésre, hogy vajon Ézsaiás próféta magáról szól, vagy másról beszél, Fileptől kapja meg a választ, és felismeri, hogy Jézus Krisztus által Isten szeretetét és gondviselését kegyelemből kapja meg. Élete jobbra fordulásának egyedüli lehetősége, hogy ezt a Jézus Krisztust elfogadja.
Egy járatlan úton, puszta, kies helyen történik mindez, ahol még a leglágyabb szellő is megváltoztatja az ember kedélyét. Életünk során mi is sokszor járunk ilyen járatlan helyeken. Olyan dolgok esnek meg rajtunk, amikor két választási lehetőségük van: vagy felvesszük a harcot az ismeretlennel szemben és úgy haladunk tovább a magunk erejéből, vagy pedig átadjuk magunkat valaki másnak, hogy ő vezessen minket. A szerecsenországi komornyik ezt a második lehetőséget választotta: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia! (ApCsel. 8, 37) - vallja, és életét átadta Néki.
Nem tudhatjuk mennyire lehetett ő szorult helyzetben a járatlan úton, de saját magunk útját - legalábbis a már megtett részét annak - jól ismerjük. Előttünk is ez a két választási lehetőség van: vagy tovább megyünk a magunk erejére és kitartásunkra támaszkodva, vagy pedig a támaszt és oltalmat Megváltónkban keressük. Ő az út, az igazság és az élet (Jn. 14, 6).

Nincsenek megjegyzések: