2015. június 12., péntek

"És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia."
(ApCsel 9, 20)

Pál apostol megtérésének története nagyon sok hívő ember előtt példaképpen áll. A hirtelen való megtérés, az erőteljes pálfordulás eszményi képe a keresztyénségnek. Jó lenne megérteni egyből Isten mindenüvé elható hatalmát és erejét, mellyel a semmiből létrehozta életünket, gondviselő szeretetét, amivel felénk hajol és oltalmunkra van, illetve kegyelmét, amit Fiában, Jézus Krisztusban mutatott ki, Aki által Atyánkká lett.
Saul még ezt az ismeretet nem birtokolta, sőt, amikor Damaszkuszba indult, teljesen más véleménnyel volt Jézusról: üldözte azokat, akik ebben a névben élnek. Ma már láthatjuk mennyire emberi és téves felfogása volt Saulnak, aki a Jézus nevében való gyógyításról úgy vélekedett, mint istenkáromlásról, ördögi műveletről, mellyel emberek tömegét csapják be. Az igazi meglepetés őt akkor éri, amikor maga kerül lelki vakságba. Talán ez nem is hirtelen jött betegség volt Saul életében, hanem az történhetett, hogy ekkor vette észre, hogy ő nem lát a saját szemeivel, hanem a mások által hályogként szemeire rakott látásmóddal szemléli a világot, és nem a maga akarata szerint cselekszik, hanem a mások véleményét, akaratát és parancsolatát teljesíti.
Mikor a földön fekvő Sault Jézus megszólítja, ezt mondja neki: "nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod." (ApCsel 9, 5). Mintha valamennyi bűnös embernek mondaná, hogy nem erre, nem az istentagadásra teremtette meg az embert az Úr, hanem azért alkotta, hogy a "mi képünkre és hasonlatosságunkra" éljen (1Mózes 1, 26).
A földön fekve ébred rá erre Saul, és attól kezdve indul el a megkeresztelkedés, Pállá-válás útján. Pál már Isten gyermeke, Krisztus választott apostola lett.
Hirtelennek tűnő megtérése hosszú vívódás után történik meg, mikoris Pál felismeri, hogy annyira mélyen a bűnökbe merült, hogy onnan már csak Krisztus tudja őt kiemelni.
Megtérése azért nem pillanatnyi, mert a damaszkuszi úton csak elkezdődött egy folyamat, ami a Krisztusról való bizonyságtételben teljesedik be.

Nincsenek megjegyzések: