"Mikor pedig elbocsáttattak, menének az övéikhez, és elbeszélék, amiket a főpapok és a vének mondottak nékik."
(ApCsel. 4, 23)
A két apostol, János és Péter elbocsáttatott a fogságból. Megintették őket, figyelmeztették, hogy ne merjenek többé Jézus nevében gyógyítani, de még tanítani, sőt szólni sem.
Ahogy a szövegben szereplő "elbocsáttattak" ige is műveltető ige, ugyanúgy az egész történeten érződik, hogy - nyelvtani kifejezéssel élve - az alany, a dolgok igazi irányítója, a cselekvő személy is rejtve marad.
Intéssel, fegyelmezéssel bocsáttattak el az apostolok a Nagytanács elől, ugyanakkor - bár elmondják, hogy nem tehetik, hogy ne szóljanak Jézusról - mégis szabadon mehetnek.
Vajon mit mondhattak el az övéiknek a történésekből? Bizonyára mindent, ami velük történt. Azt, hogy a csodálatos gyógyulás - mely esemény mögött Jézus által ígért Szentlélek munkáját látják - behurcolták őket a vezetők. Azt, hogy meghurcolták őket. És hiába a megfélemlítés, ők akkor sem vállalták, hogy Jézusról nem beszélnek. S bár a fogvatartók részéről minden a további meghurcolás, az újabb fenyítés mellett szólt, azok mégis elengedték a két apostolt.
Isten Szentlelke nemcsak csodálatos gyógyító erőt, hatalmat adott az apostoloknak, de gondot visel is róluk! Isten pedig ez által a Szentlélek által, számunkra láthatatlan módon, rejtve, titkon, de a mi javunkra és üdvösségünkre alakítja életünk történéseit.
Sokszor mi magunk is elbocsáttatunk, küldetünk. Hogy érezzük, bennünket ki irányít? Minden bizonnyal az, akiről beszélni is tudunk a többiek előtt?
A világról, a vezetőkről, a bennünket elveszejteni akaró emberekről, haragosainkról, vagy inkább az általunk csodált, irigyelt emberekről beszélünk? Akiket látunk?
Ugye érezzük mindannyian, hogy mégis Róla kéne szóljanak életünk hangjai...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése