"És miután hirdették az evangyéliomot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába."
(ApCsel 14, 21)
Tapasztalhattuk sokszor az eddigiek során, hogy a Pálék által végzett missziói munka egyáltalán nem veszélytelen. Az Isten Szentlelke által végzett csodák által a világi gondolkodásmód néha a hitetlenek megbotránkozását váltja ki, máskor pedig egy mesterségesen gerjesztett álvallásosságba kergeti az embereket. A Zeusz templomában meggyógyított tehetetlen ember esete előbb az apostol vallásos imádatát eredményezi, majd - minekutána az Antiókhiából és Ikóniumból érkező zsidók felbuzdítják a népet - a Pál iránti gyűlöletbe, megkövezésébe torkollik (ApCsel 14, 19).
A megkövezés itt nem az előírt rítust követi. Pál a megkövezés miatt csak az eszméletét vesztette el, de nem az életét. A gyülekezet tagjai felkarolják. Nyilvánvalóvá lesz, hogy nemcsak a gyülekezetnek van szüksége pásztorra, hanem a pásztornak is egy őt felkaroló gyülekezetre. Ha Isten Szentlelke nem működött volna előbb az igehirdetőben, majd az általa ismeretre jutott emberekben, tanítványokban, akkor Pál munkássága itt véget ért volna, a misszió útja megrekedne. De Isten a gyülekezetről és az igehirdetőről is gondoskodik.
A próbatételek, a veszélyes helyzetek ugyanolyan mértékben erősítik az Ige munkásainak életét, mint a csodák és örömteli pillanatok. A történések és az eléjük álló akadályok ellenére újra meglátogatják és erősítik azokat a gyülekezeteket, akiket egyik napról a másikra magukra hagytak, és elvégzik a szükséges tennivalókat közöttük. Visszatérnek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába.
Isten mindannyiunk számára jól körülírt feladatot szabott életünk során. Bár sokszor a körülmények ellehetetlenítenek minket munkákban, mégis tudnunk kell, hogy az Úr nemcsak munkát és feladatot ad nekünk, hanem minden körülmények között megteremti a munka elvégzéséhez szükséges feltételeket is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése