"Pál és Barnabás is Antiókhiában időzének, tanítva és prédikálva másokkal is többekkel az Úrnak ígéjét."
(ApCsel 15, 35)
Ezzel az igeverssel zárul le az első missziói útja Pálnak. Fontos dolgok történtek ennek alkalmával. Krisztus követőinek rá kellett ébredniük arra, hogy a megváltás, illetve az üdvösség nemcsak Izráel népének szól. Ily módon az Izráel népe kifejezés is ekkor nyeri el igazi, újszövetségi értelmét. Immár nem egy nyelvet beszélő, vagy egy területen élő nép összességét jelenti, hanem Krisztus megváltott népét.
Amikor Péter abban a bizonyos látomásban (ApCsel 10, 9-16) eligazítást nyer affelől, hogy az Istennek hatalmában áll a tisztátalant is tisztává tenni, s megbizonyosodik arról, hogy a Szentlélek adománya éppúgy a pogányokra is érvényes, mint a zsidókból lett keresztyénekre, akkor indul meg a misszió eme emberek felé. Először a Jeruzsálem környéki városokban, majd a Földközi-tenger partvidékén mindenütt sorra alakulnak tanítványi közösségek.
Pál és Barnabás munkásságán keresztül láthattuk, miképpen érvényesült a Szentlélek erejének kiáradása Antiókhiában, Listrában, Joppéban vagy Ikóniumban. De láthattuk azt is, hogy a világi erők, hogyan szálltak szembe az evangélium terjesztésével. Sokszor a zsidó hagyományokra, törvénykezésre alapozva vetették meg Pálék evangéliumhirdetését, máskor ítéleteket hoztak ellenük, sőt még megkövezésre is került sor. Isten gondviselésének köszönhető, hogy az evangélium és Krisztus megismerésének a vágya ennek ellenére tovább terjedt a világban.
Itt, az első missziói út végénél - melyet az apostolok jeruzsálemi tanácskozása, illetve a döntés végrehajtása fémjelez - jövünk rá arra, hogy a korabeli keresztyén közösségek, bár sokszor komoly földrajzi távolságok választották el őket egymástól, hitvallásban egységre tudtak jutni. Közös sorsuk. sokszor különböző életvitelük és azonos céljuk volt: Krisztus megváltása által üdvösségre jutni!
Az apostoli határozat értelmében Pálnak és Barnabásnak, Judás és Sílás kíséretében a jeruzsálemi gyülekezetvezetők jókívánságait és üdvözlését kellett továbbítaniuk. Valamint azt, hogy a különbözővidékeken élő és különböző nemzetiségű gyülekezetek között az egységnek meg kell maradnia. Krisztus által a régi korszak lezárult, új kezdődött el. Idejétmúlt a törvénykezés, de nem járható a bálványimádás útja sem. Az új típusú istenfélő életforma hivatalosan is kezdetét veszi. Amit Isten a gyakorlatban már több helyen megvalósított, azt törvényes határozattá emeli a jeruzsálemi apostoli gyűlés.
Azt olvassuk az igében, hogy ezt az új felismerést Pál és Barnabás mellett mások is örömmel fogadják - többek között Sílás is, aki Antiókhiában marad egy ideig. Hirdetik az Úrnak ígéjét örömmel: Krisztus betöltötte a törvényt, és elküldte az Ő Szentlelkét, hogy mi kegyelemből, a Benne való hit által tartassunk meg.
Az apostolok korabeli felszabadult örömet napjaink keresztyénségének búskomorsága váltotta fel. Miért? Mert mi már újból a törvénykezés útjait keressük: másokat elítélve, magunk igazát bizonygatva, kivetjük életünkből Isten ingyen való kegyelmét, az üdvösség egyedüli lehetőségét.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése