"Akkor Festus tanácsával értekezvén, felele: A császárra appelláltál, a császár elé fogsz menni!"
ApCsel. 25, 12
Pál apostol ügyének tárgyalása és annak sokadszori elodázása során az igazságszolgáltatás megvesztegethetőségét látta. Római polgár lévén - a legfelsőbb hatalomra, a császárra appellál. Minden római polgárnak kijárt az, hogy ügyét Rómában tárgyalják meg, ha valamely tartományban nem bízott az ottani igazságszolgáltatásban.
Pál azért hivatkozik a császárra, mert úgy érzi, hogy ügye az új helytartó - bár az lendülettel veti bele a munkába magát - tanácstalansága és befolyásolhatósága miatt megfeneklett. Nem az életét félti, hanem az igazságát hangoztatja. Bár kész ő is, mint a korabeli keresztyének mártírhalált halni Krisztusért, de tudja, hogy rá még feladatot bízott az Isten.
Nyilván Pál nem tudhatta előre sorsát, de ismerve a történéseket, meg kell állapítsuk, hogy jól döntött ő is, mint minden ember, aki valaha az Isten gondviselésére bízta magát.
Mintha az Isten egyengette volna az útját küldetése, Róma felé, s embereket, katonákat, ügyének jogos-, vagy illetéktelen bíráit is arra használta volna fel, hogy apostola megérkezzen a birodalom fővárosába. Eképpen egyengeti Isten minden gyermeke életének az ösvényét, hogy mindenki megérkezhessen a célhoz. Ha tudjuk, mi a célunk, akkor azt is tudnunk kell, hogy miképpen juthatunk el oda.
Nem ítélethozatalra, bírósági- vagy császári döntésért készül Rómába Pál. Az ő élete és sorsa már a damaszkuszi úton el lett döntve. Ő azért utazik a Földközi-tenger körül három missziói útja során, azért tér vissza Jeruzsálembe, onnan azért engedi magát vitetni Cézáreába, katonák által Róma felé, mert neki mindenütt - fogságban, börtönben, zsinagógában, templomban, hívők, vagy hitetlenek közt Istenről kell bizonyságot tennie, Őt kell hirdetnie.
Érezzük át, hogy életünk mindenképpen Isten szolgálata, Róla szóló bizonyságtétel. Hirdessük Őt mindenhol és mindenki előtt, és Ő megáldja a mi életünket!
Pál azért hivatkozik a császárra, mert úgy érzi, hogy ügye az új helytartó - bár az lendülettel veti bele a munkába magát - tanácstalansága és befolyásolhatósága miatt megfeneklett. Nem az életét félti, hanem az igazságát hangoztatja. Bár kész ő is, mint a korabeli keresztyének mártírhalált halni Krisztusért, de tudja, hogy rá még feladatot bízott az Isten.
Nyilván Pál nem tudhatta előre sorsát, de ismerve a történéseket, meg kell állapítsuk, hogy jól döntött ő is, mint minden ember, aki valaha az Isten gondviselésére bízta magát.
Mintha az Isten egyengette volna az útját küldetése, Róma felé, s embereket, katonákat, ügyének jogos-, vagy illetéktelen bíráit is arra használta volna fel, hogy apostola megérkezzen a birodalom fővárosába. Eképpen egyengeti Isten minden gyermeke életének az ösvényét, hogy mindenki megérkezhessen a célhoz. Ha tudjuk, mi a célunk, akkor azt is tudnunk kell, hogy miképpen juthatunk el oda.
Nem ítélethozatalra, bírósági- vagy császári döntésért készül Rómába Pál. Az ő élete és sorsa már a damaszkuszi úton el lett döntve. Ő azért utazik a Földközi-tenger körül három missziói útja során, azért tér vissza Jeruzsálembe, onnan azért engedi magát vitetni Cézáreába, katonák által Róma felé, mert neki mindenütt - fogságban, börtönben, zsinagógában, templomban, hívők, vagy hitetlenek közt Istenről kell bizonyságot tennie, Őt kell hirdetnie.
Érezzük át, hogy életünk mindenképpen Isten szolgálata, Róla szóló bizonyságtétel. Hirdessük Őt mindenhol és mindenki előtt, és Ő megáldja a mi életünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése