2015. július 23., csütörtök

"Mikor pedig ő előszólíttatott, Tertullus vádolni kezdé, mondván:"
ApCsel. 24, 2

Pál apostol Cézáreába való megérkezése után öt nap múlva a zsidó küldöttség is ott van. Ők Anániás főpap vezetésével Cézáreába folytatják a Pál ellen indított küzdelmet. A vádat Félix tiszttartó előtt görög nyelven kell elmondani. Anániás főpap akkor sem beszélne görögül, ha ismerné ezt a nyelvet, ezért vádlót (mai szóval talán úgy mondhatnánk hogy ügyvédet) bérel fel Tertullus személyében. Ő az a bérenc, aki a törvényszék előtt ügyfelét képviseli. Tertullus pénzen vett ügyvéd. Személyes sérelme nem lehet Pállal szemben, ő Anániás véleményét ismerteti, az ő érdekeit védi, de nem meggyőződésből. Ez látszik is beszédén, melyet úgy épít fel, hogy sikere legyen, és belőle inkább haszna származzon. Pál apostol ellen úgy tesz bejelentést, hogy előbb méltatja a bírát, Félix tiszttartót. Olyan dolgokban is méltatja őt, amely nem jellemző annyira tevékenységére. Aztán rátér a vádlott személyére, azt mondja Pálról, hogy lázító, aki a zsidó nép között olyan tanítást végez, amely az egész birodalom békéjét fenyegeti. Előbb lázítónak, majd bandavezérnek mondja, akinek az ügyét a zsidók hivatottak egymás között elrendezni.  Igyekszik úgy feltüntetni az apostolt, mintha a zélóták soraihoz tartozna, akik köréből az utóbbi idők politikai vezéregyéniségei kerültek ki. Ezek szabadságukért harcoltak Róma ellen, és elég sok gondot okoztak a helytartóknak.
Tertullusz közben nemcsak Pált feketíti be kellőképpen a helytartó előtt, hanem Liziász ezredest is egy bizonyos mértékig. Hiszen, ha Liziász nem avatkozik be, akkor nem került volna a helytartó elé az ügy. Ravaszul azon mesterkedik, hogy Liziász hitelét, megbízhatóságát rontsa felettes hatósága előtt. Nyíltan nem
meri vádolni, csak úgy, hogy ne legyen feltűnő.
Az ő személyében a mi legfőbb vádlónkra, a Sátánra is ráismerhetünk. Ő előbb kecsegtet minket, minden csábító dologgal elhalmoz, felmagasztal, de csak azért, hogy befolyása, hatalma alá kerüljünk, és többé szorításából ne tudjunk szabadulni. Ha ez nem megy - mert kitartóak lennénk a próbatételek ellenére is - akkor ő is beveti a gonoszság minden hálóját ellenünk, mint Pál esetében. Bírálatot mond, holott nem ő a legfőbb bíró.
Peres ügyeinkben, ha vádol a világ bennünket, bízzuk mi is magunkat Isten megbocsátó kegyelmére. Senki sem ártatlan ezen a világon. Mindenkit terhel a Sátán a bűnök súlyával. Ha ezt a terhet átadjuk Krisztusnak, akkor az Ő érdeme által Isten megigazít minket. Pál is a Krisztus áldozatának érvényességében, és Isten szabadításában bízott. Bízzunk hát mi is Istenben!

Nincsenek megjegyzések: