"Minekutána pedig megszűnt a háborúság, magához híván Pál a tanítványokat és tőlük búcsút vévén, elindula, hogy Macedóniába menjen."
ApCsel. 20,1
Efézusi tartózkodása alatt Pál apostol mély nyomokat hagyott az ott élő emberek lelki életében. Missziói munkájának, igehirdetéseinek, Krisztusról való bizonyságtételeinek a hitelességét a csodálatos - Szentlélek által, Jézus nevében végzett - gyógyítások bizonyították. A pogány istenségeket imádó és népszerűsítő emberek, nem tudtak lépést tartani Pál munkásságával, sőt, mikor versengésre kerül sor, a gonosz lélektől megszállt emberek jól helybenhagyják Skéva fiait.
A Pál által hirdetett evangélium terjedése új világszemléletet, új szokásokat vezet be az efézusi emberek életében. A pogány - immár veszélyesnek és erőtelennek tűnő - hagyományoktól és dolgoktól szabadulnának. Ráébrednek az emberek, hogy van igazság abban, amit Pál hirdet.
A veszendőben lévő életmód fenntartói azonban a látszólag az efézusi Diána istennő iránti lojalitásból rendezett lázadással, megpróbálják menteni maguk életének és keresetének forrását. Bár azt hangoztatják, hogy: Nagy az efézusi Diána! - valójában a babonaságból és az emberek megtévesztéséből fakadó keresetüket féltik. A babonaság és a szellemi tájékozatlanság ellen pedig Pál lépett fel az igazság hirdetésével, Krisztusról való bizonyságtételével.
A Demeter nevű ötvösmester vezetésével fellázított tömeg a huszonhatezer férőhelyes efézusi színházba vonul, hogy ott lépjen fel Pál és tanítása ellen. Csupán a józan ítélőképességgel bíró hatalom képes lecsendesíteni a tömeget, és megértetni velük, hogy lázadásuk csupán egy mesterségesen felszított harag következménye, melynek sem igazi célja, sem oka, sem jogosultsága nincsen.
Az események lecsillapodása után a keresztyén közösség letisztult, szilárd fundamentumra építhet. Ehhez járul hozzá az apostol elutazása előtti búcsúja is, melyben int, tanít és kitartásra biztat.
Életünk során nekünk is gyakran van szükségünk az ilyen intésekre és biztatásokra. Nem lehetetlennek tűnő dolog, hogy némelyek közülünk efézusihoz hasonló hit-csatákat, lelkiismereti ütközeteket vívunk vagy saját magunkban, vagy más személyekben lakó gonosz lelkek ellen. Legyen bizonyosságunk afelől, hogy Isten Igéje biztos alap, egyedüli igazság ebben a világban. Ebből táplálkozva, ebből élve - bármilyen lehetetlennek is tűnhet bizonyos lelki-háborús időkben - a győzelem a jutalmunk.
Győztes vagyok, mert van Krisztusom!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése