ApCsel 18, 22
Egy hosszú utazás részletével ismerkedünk meg az igeversben, amely bár csak egy cseppnyi része az apostol második missziói útjának, mégis talán azért jelentős, mert benne az emberi vágyódás, az isteni tisztelet és a kettő ötvözésének a megvalósulását találjuk.
Tudnunk kell azt, hogy Pál másféléves korinthusi tartózkodása nem volt problémamentes. Láthattuk, hogy először kétkezi munkájából (sátorponyvakészítésből) tartotta fenn életét, de emellett szombatonként a zsinagógában bizonyságot tett Istenről az emberek előtt. Majd, amikor már munkatársai is megérkeztek a mecedóniai gyülekezet adományával, az Ige hirdetésére a hét minden napján sor került valamilyen módon.
Voltak zúgolódások is korinthusban, amelybe a hatalom képviselői nem avatkoztak be, vallási ügynek tekintve a dolgot (Pált itt sem kímélik a zsidóskodó megnyilvánulások), mégis méltósággal, a gyülekezet tagjaitól való reményteli búcsúzással indul el újabb szolgálati helye felé.
Priszcillával és Akvilával indul útnak, miután megnyíratta a fejét Kenkreában, mert fogadalma volt. A fogadalom lényege, hogy az, aki fogadást tesz valamilyen veszélyből való megmeneküléséért vagy betegségből való meggyógyulásáért, 30 napon át nem nyíratja le a haját, húst nem eszik, szeszes italt nem iszik és tartózkodik minden tisztátalanságtól. Utána megnyiratkozik és áldozatot mutat be a jeruzsálemi templomban.
Pál nyilván hálás volt Istennek a korinthusi eredményes munkáért, a megtapasztalt kegyelemért és szabadításáért. Fogadalma valószínűleg ezzel függött össze. Azzal a szándékkal indul Jeruzsálem felé, hogy Isten iránti háláját Jeruzsálemben való ünnepléssel fejezze ki. Nyilván az apostolokkal is találkozni akart, azokkal az emberekkel, akik vele együtt az Úr szolgálatában álltak.
Útja során előbb Efézusban tart egy állomást, ahol rövid ideig tartózkodik, addig míg megérkezett a hajó, amivel továbbutazhatott, majd Cézáreán keresztül ment Jeruzsálem felé.
Utazása, élete során Pál jól látható, állandó körforgásban van: ismeretet szerez, ismeretet átad. Ez történik velünk is éetünk során: meglátjuk a világot, s aztán próbáljuk megfogalmazni azt, hogy milyennek látjuk - életmódunk által. Ha életutunk során megállókat tartunk, csendes pihenőket, akkor a mi világnézetünk is sokkal teljesebb lehet, életmódunk is örömtelibb.
Pálnak szüksege volt arra, hogy Jeruzsálembe menjen, és ott imádkozzon, hálát adjon az Istennek. Mi érezzük-e ezeknek a lelki megállóknak a fontosságát? Látjuk-e, hogy jó Istennel lenni?
Felmegyünk és lemegyünk, ahogy az apostol is felment Jeruzsálembe, majd lement Antiókhiába. Lefekszünk és felkelünk: de vajon érezzük-e, tapasztaljuk-e, hogy Isten mind munkánkban, mind pedig pihenésünkben állandóan velünk van és oltalmaz minket? Akarunk-e hálát adni Neki ezért?
Egy Zig Ziglarnek tulajdonított mondás nagyon elgondolkodtató: "Mutass nekem egy hálátlan, de mégis boldog embert.” Gondolkozz el ezen, utána adj hálát Istennek - több esélyed lesz boldognak lenni!
Tudnunk kell azt, hogy Pál másféléves korinthusi tartózkodása nem volt problémamentes. Láthattuk, hogy először kétkezi munkájából (sátorponyvakészítésből) tartotta fenn életét, de emellett szombatonként a zsinagógában bizonyságot tett Istenről az emberek előtt. Majd, amikor már munkatársai is megérkeztek a mecedóniai gyülekezet adományával, az Ige hirdetésére a hét minden napján sor került valamilyen módon.
Voltak zúgolódások is korinthusban, amelybe a hatalom képviselői nem avatkoztak be, vallási ügynek tekintve a dolgot (Pált itt sem kímélik a zsidóskodó megnyilvánulások), mégis méltósággal, a gyülekezet tagjaitól való reményteli búcsúzással indul el újabb szolgálati helye felé.
Priszcillával és Akvilával indul útnak, miután megnyíratta a fejét Kenkreában, mert fogadalma volt. A fogadalom lényege, hogy az, aki fogadást tesz valamilyen veszélyből való megmeneküléséért vagy betegségből való meggyógyulásáért, 30 napon át nem nyíratja le a haját, húst nem eszik, szeszes italt nem iszik és tartózkodik minden tisztátalanságtól. Utána megnyiratkozik és áldozatot mutat be a jeruzsálemi templomban.
Pál nyilván hálás volt Istennek a korinthusi eredményes munkáért, a megtapasztalt kegyelemért és szabadításáért. Fogadalma valószínűleg ezzel függött össze. Azzal a szándékkal indul Jeruzsálem felé, hogy Isten iránti háláját Jeruzsálemben való ünnepléssel fejezze ki. Nyilván az apostolokkal is találkozni akart, azokkal az emberekkel, akik vele együtt az Úr szolgálatában álltak.
Útja során előbb Efézusban tart egy állomást, ahol rövid ideig tartózkodik, addig míg megérkezett a hajó, amivel továbbutazhatott, majd Cézáreán keresztül ment Jeruzsálem felé.
Utazása, élete során Pál jól látható, állandó körforgásban van: ismeretet szerez, ismeretet átad. Ez történik velünk is éetünk során: meglátjuk a világot, s aztán próbáljuk megfogalmazni azt, hogy milyennek látjuk - életmódunk által. Ha életutunk során megállókat tartunk, csendes pihenőket, akkor a mi világnézetünk is sokkal teljesebb lehet, életmódunk is örömtelibb.
Pálnak szüksege volt arra, hogy Jeruzsálembe menjen, és ott imádkozzon, hálát adjon az Istennek. Mi érezzük-e ezeknek a lelki megállóknak a fontosságát? Látjuk-e, hogy jó Istennel lenni?
Felmegyünk és lemegyünk, ahogy az apostol is felment Jeruzsálembe, majd lement Antiókhiába. Lefekszünk és felkelünk: de vajon érezzük-e, tapasztaljuk-e, hogy Isten mind munkánkban, mind pedig pihenésünkben állandóan velünk van és oltalmaz minket? Akarunk-e hálát adni Neki ezért?
Egy Zig Ziglarnek tulajdonított mondás nagyon elgondolkodtató: "Mutass nekem egy hálátlan, de mégis boldog embert.” Gondolkozz el ezen, utána adj hálát Istennek - több esélyed lesz boldognak lenni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése