"Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét..."
(1Mózes 48, 16)
Jákob, az ősatya élete végén nagy örömöt él át. Családi életét beárnyékolta az, hogy legkedvesebb feleségét - kisebbik fia születésekor - elveszítette, és József, elvesztett feleségének nagyobbik fia eltűnt, talán farkasok tépték szét. Miután elsiratta sorsát, és elfeledte minden vigasztalását, még az életkörülményei is megváltoznak. Nem lustaságnak, hanem inkább a korabeli időjárási viszonyoknak köszönhető talán, hogy - hasonlóan az akkor emberekhez - arra kényszerül, hogy az egyiptomi fáraó raktárából kérjen cssládja megmaradásához szükséges gabonát.
Ekkor - a nagy szükségben és megpróbáltatásban - szembesül azzal, hogy az Isten mégis gondot viselt rá, és még ebben az életben örömöt és boldogságot készített neki. Neki, Jákobnak, aki Izrael lett, mert viaskodott az Úr angyalával. Maga Jákob erről a nem várt beteljesedésről így vall: "Nem gondoltam, hogy orcádat megláthassam, és íme az Isten megengedte látnom magodat is." (1Mózes 48, 11)
József Jákob betegségének hírére megy apjához. Izráel, azaz Jákob, József apja megörül, mert nemcsak elveszettnek hitt fiát látja meg élete végén, hanem annak két fiát is: a reménység, az ígéret beteljesedését bennük. Kell-e nagyobb öröm, egy idős embernek, mint azt látni, hogy, amiben egész életében hitt, és reménykedett, amit neki az Úr kijelentett, az valósággá lett? Élete vége felé, hirtelen minden összerakódik életében. Értelet nyer a sok bánat, küzdelem, viaskodás, szenvedés. Isten ígérete Efraimban és Manasséban, az elveszettnek hitt József két fiában beteljesedett.
Az áldás, amit Izrael elmond a hirtelen öröm megtapasztalásakor, egyben útmutatás is: az Angyal (az Úrnak angyala) megáldja Józsefet és két fiát, ők pedig az utánuk jövő nemzedékekben is viselik, hirdetik nevét az atyáknak, Ábrahámnak, Izsáknak és immár Jákobnak (azaz Izraelnek).
Aki életünket beteljesíti, Az vigyáz arra, hogy a mieink se lássanak szükséget - mondhatnánk. Ezzel a bizonyossággal adjuk át mi is életünket az Istennek, mert Ő az, aki a mi életünk beteljesedését is gondosan elkészítette.
Ekkor - a nagy szükségben és megpróbáltatásban - szembesül azzal, hogy az Isten mégis gondot viselt rá, és még ebben az életben örömöt és boldogságot készített neki. Neki, Jákobnak, aki Izrael lett, mert viaskodott az Úr angyalával. Maga Jákob erről a nem várt beteljesedésről így vall: "Nem gondoltam, hogy orcádat megláthassam, és íme az Isten megengedte látnom magodat is." (1Mózes 48, 11)
József Jákob betegségének hírére megy apjához. Izráel, azaz Jákob, József apja megörül, mert nemcsak elveszettnek hitt fiát látja meg élete végén, hanem annak két fiát is: a reménység, az ígéret beteljesedését bennük. Kell-e nagyobb öröm, egy idős embernek, mint azt látni, hogy, amiben egész életében hitt, és reménykedett, amit neki az Úr kijelentett, az valósággá lett? Élete vége felé, hirtelen minden összerakódik életében. Értelet nyer a sok bánat, küzdelem, viaskodás, szenvedés. Isten ígérete Efraimban és Manasséban, az elveszettnek hitt József két fiában beteljesedett.
Az áldás, amit Izrael elmond a hirtelen öröm megtapasztalásakor, egyben útmutatás is: az Angyal (az Úrnak angyala) megáldja Józsefet és két fiát, ők pedig az utánuk jövő nemzedékekben is viselik, hirdetik nevét az atyáknak, Ábrahámnak, Izsáknak és immár Jákobnak (azaz Izraelnek).
Aki életünket beteljesíti, Az vigyáz arra, hogy a mieink se lássanak szükséget - mondhatnánk. Ezzel a bizonyossággal adjuk át mi is életünket az Istennek, mert Ő az, aki a mi életünk beteljesedését is gondosan elkészítette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése