"Mikor pedig a tizennegyedik éjszaka eljött, amint ide s tova hányatánk az Ádrián, éjféltájban észrevevék a hajósok hogy valami szárazföld közelget hozzájok."
ApCsel. 27, 27
Isten terve Pál apostollal megvalósulni látszik. Minekutána az apostol a római császár ítéletére apellál, a helytartó egy Juliusz nevű százados által hajón viteti őt Rómába. Ezen a hajón Pál sok fogolytárssal utazik. Van, aki büntetése végrehajtására utazik a birodalom fővárosába, Pál peres ügye elbírálásáért. Pált fogolytársa, munkatársa kíséri el. Lukács valóban úgy írja le a Cselekedetek eme eseményeit, mint aki az apostollal együtt élte át azokat.
Ez az út is viszontagságokkal és próbákkal van teli. A nehéz helyzeteket nemcsak az okozza, hogy hajót kell váltani, hanem a viszontagságos időjárás, a tenger hullámainak és a szél, a vihar erejének kiszámíthatatlansága, a természet szeszélye mind hozzájárul, hogy a hajón szállított foglyok, de maga a százados is bizonytalanságban érezze magát. Csak az lehet ebben a viszontagságos helyzetben, aki nem a jó szélben, vagy a tengerész szerencsében bízik, hanem hite és reménysége egészen Istenben van. Pál régóta hangoztatja, hogy szolgálata, hivatása Rómába szól - ő tudja, hogy neki meg kell érkeznie oda, mert Istennek terve van vele.
A tizennégy nap céltalan hánykódás a tengeren, az éhezés, a hajó merülése sem tudják az apostol hitét csökkenteni, ő a nehéz helyzetben prófétává, Isten szavának átadójává válik. Előbb a tengerészek tudománya ellenében emel szót, mikor a kései utazástól való elállást javasolja. Ebben a helyzetben talán érthetőnek tűnik, hogy az utazásért felelős százados, nem az apostol szavára, hanem a hajósok szakavatottságára bízza magát. A soknapi hánykolódás után azonban a százados is meglepődik azon, amit Pál elé tár: a hajó elpusztul, de Isten megmenti a hajón lévő embereket.
A viharban hajózó emberek reménysége a szárazföld közelségében jelenik meg. Ha elsüllyed is alattuk a hajó, de közel a part.
Isten megmutatja mindenki számára ezt a biztos partot, a menekülés lehetőségét. Hogy vágyjunk a partra, ahhoz kell az is, hogy életünk hajóján érezzük a bizonytalanságot. Menekülni sokszor egy darab deszkán kell, úgy hogy közben lehet semmit sem tudunk magunkkal vinni.
Ez az út is viszontagságokkal és próbákkal van teli. A nehéz helyzeteket nemcsak az okozza, hogy hajót kell váltani, hanem a viszontagságos időjárás, a tenger hullámainak és a szél, a vihar erejének kiszámíthatatlansága, a természet szeszélye mind hozzájárul, hogy a hajón szállított foglyok, de maga a százados is bizonytalanságban érezze magát. Csak az lehet ebben a viszontagságos helyzetben, aki nem a jó szélben, vagy a tengerész szerencsében bízik, hanem hite és reménysége egészen Istenben van. Pál régóta hangoztatja, hogy szolgálata, hivatása Rómába szól - ő tudja, hogy neki meg kell érkeznie oda, mert Istennek terve van vele.
A tizennégy nap céltalan hánykódás a tengeren, az éhezés, a hajó merülése sem tudják az apostol hitét csökkenteni, ő a nehéz helyzetben prófétává, Isten szavának átadójává válik. Előbb a tengerészek tudománya ellenében emel szót, mikor a kései utazástól való elállást javasolja. Ebben a helyzetben talán érthetőnek tűnik, hogy az utazásért felelős százados, nem az apostol szavára, hanem a hajósok szakavatottságára bízza magát. A soknapi hánykolódás után azonban a százados is meglepődik azon, amit Pál elé tár: a hajó elpusztul, de Isten megmenti a hajón lévő embereket.
A viharban hajózó emberek reménysége a szárazföld közelségében jelenik meg. Ha elsüllyed is alattuk a hajó, de közel a part.
Isten megmutatja mindenki számára ezt a biztos partot, a menekülés lehetőségét. Hogy vágyjunk a partra, ahhoz kell az is, hogy életünk hajóján érezzük a bizonytalanságot. Menekülni sokszor egy darab deszkán kell, úgy hogy közben lehet semmit sem tudunk magunkkal vinni.