"Mikor pedig a halottak feltámadásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged e felől."
ApCsel 17, 32
Amikor Pál apostol athéni igehirdetése Jézus halálból való feltámasztásáról tett bizonyságot, némelyek kinevették.
A feltámadás kezdettől fogva botránkoztatja az embert. Egyrészt, mert teljes egészében túl van az értelem határain, másrészt az egész emberiség számára csak a jövőben következik be. Jézus feltámadásának ténye már messze van, az ember feltámadása még messze van az embertől. Elsősorban gondolkozásmódban van távol az ember a feltámadás témájától.
Pedig bárhova nézünk a körülöttünk lévő környezetben, minden Isten dicsőségét, hatalmát és a feltámadás lehetőségét hirdeti. "Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk." (Zsoltárok könyve 19, 2-5a). Magunkba nézve azonban nem láthatunk többet, mint a korlátoltságunkat, azt, hogy mennyire eltávolodtunk Isten teremtett világának szépségétől. Ettől a szemünk elé táruló önpusztító életmódtól nem vagyunk képesek saját erőnk és akaratunk által szabadulni. "Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, és virága elhull." (1Péter 1, 24)
Pál teljesen pogány környezetben elhangzott igehirdetése tisztán, világosan hirdette Istennek a népek számára szóló élet, örök élet lehetőségét, és felhívta arra a felelősségre figyelmüket, amely ebből rájuk hárul. Az üdvösségre a megtérés útja vezet, amely Krisztus által nyílt meg minden nép előtt.
Pál beszéde nem volt eredménytelen. Voltak, akik igényelték, hogy legyen folytatása. Nem győződtek ugyan meg annak igazságáról, amit az apostol hirdetett, de nem zárkóznak el mereven előle, szeretnének még hallani róla.
Mi hogy állunk ezzel a dologgal? Elfordulunk az emberileg teljesen lehetetlen dolgoktól, vagy pedig hiszünk Isten számunkra elkészített üdvajándékában?
A mai világ embere mindent emberi számításokra alapoz, és úgy gondolja, hogy jól kidolgozott terveinek megvalósulását csak a véletlen, előre ki nem számítható történések gátolhatják meg. Erről hitvallásunk így vall: ami velünk emberi életünkben megeshet (legyen az jó vagy rossz ), nem véletlenségből, hanem az ő atyai tanácsából és akaratából jő (HK 27).
Majd még meghallgatunk téged efelől - mondják az athéniak. Számunkra ez a "majd" most van. Törekedjünk megismerni Istent: igazán és teljes értelmünkkel!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése