2015. július 15., szerda

"Mikor azért nem engedett, megnyugodtunk, mondván: Legyen meg az Úrnak akaratja."
ApCsel. 21, 14

Pál apostolt óvták, védték és féltették azok az emberek, akik szeretetükbe fogadták - mint minden embert, akit szeretnek. Mai igénk arról szól, hogy ez a féltés, óvás és gondviselés, akkor lesz a legteljesebb, ha az Úrra bízzuk azt, aki kedves számunkra.
Pál apostol Jeruzsálembe készül. Neki jól meghatározott missziói útiterve az, hogy a szent városba nagy ünnepeken ottlegyen. Isten is így vázolta fel előtte életét. Csakhogy mindenki szerint veszély leselkedik ott rá, életébe kerülhet ez az út.
Jeruzsálem felé való utazása során, mikor Cézáreába ér, a Filep evangélista házába tér be, aki egyike volt az annakidején választott hét diakónusnak. Míg Filep vendége volt Pál apostol, egy júdeai próféta jött hozzá, és megjövendölte Pálnak, hogy Jeruzsálemben szenvedések várnak rá. Pál övét elvéve megkötözte saját kezeit és lábait, és a Szentlélek által ezt mondta: A férfiút, akié ez az öv, ekképpen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és adják a pogányoknak kezébe (11. vers).
A látottak után, mindenki óva inti Pált, hogy tegyen le a Jeruzsálembe való utazás szándékáról, de ő hajthatatlan marad: Nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért - mondja.
Mit ér nekünk Isten kegyelme? Mit ér az Ő elhívása? Mit jelent számunkra az az ígérete, hogy velünk van minden napon a világ végezetéig? Mind semmit, ha nem vagyunk készen mindenre az Úr Jézus nevéért.
Sokszor féltjük azokat, akik mindent előröl kezdenek, féltjük azokat, akik idegen országokban kell ezt megtegyék. Féltjük az itthon maradtakat, mert ismerjük jól bekorlátozott lehetőségeiket. A féltés, az aggódás mind a szeretet jele. Eképp éreztek Pál apostol iránt is azok, akik magukba fogadták tanításait a Krisztusról.
De most elérkezett az idő, hogy megértsék, nemhogy ők - az általa hívőkké lett emberek sokasága -, de a világon senki nem menekítheti meg a rá váró szenvedésektől, egyedül csak az Isten.
Ezért mondják: Legyen meg az Úrnak akaratja!
Mi, amikor úgy imádkozunk, hogy legyen meg a Te akaratod, hitvallásunk szerint azt kérjük, hogy úgy vezéreljen bennünket az Isten, hogy mi és minden ember saját akaratunkat legyőzzük, és az Ő egyedül jó akaratának engedelmeskedjünk, minden ellentmondás nélkül, mert így mindenki az ő tisztét és hivatását oly készséggel és hűséggel tölti be, mint az angyalok a mennyben. (HK. 124)

Nincsenek megjegyzések: