"A János és a farizeusok tanítványai pedig bőjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai bőjtölnek, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?"
Márk evangéliuma 2, 18
A böjtről, mint vallásos gyakorlatról való tanítás teljesen új, de mégis a próféták által adott isteni üzenetből áthagyományozott elem. A Hegyi beszédben Jézus úgy tanít a böjtről, hogy annak a leglényegesebb eleme az Istennel való kapcsolat elmélyítése, az imádság. Nem az emberek, és főleg nem a világ kell lássa az istenkeresésünket, hanem mennyei Atyánk, aki titkon néz, és minden cselekedetünkről tud, sőt gondolatainkat is ismeri.
Mikor Jézus tanítványai és a farizeusok, illetve a János tanítványainak viselkedése közötti ellentét okáról érdeklődnek az emberek, Jézus a zsidó nép messiásváró hagyományaiban adja meg a választ. Válasza példázat, de megfejtése a hallgatóságon belül könnyű annak, aki tiszta szívvel hallja.
Jézusban a Messiás van jelen népe körében, ez az időszak a nagy öröm ideje, ennek pedig Izráel számára jól ismert képe a menyegző. Aki vendége a menyegzőnek, az nem lehet ünneprontó; aki másként gondolkozik, az kívülállónak minősíti magát. A másik két példázat az új és a régi világ döntő összeütközéséről beszél: az új posztó folt összehúzódásával szétszakítja az avult ruhát, az új bor szétfeszíti a régi tömlőt, amikor „dolgozni” kezd benne. Új és régi toldozgatása nem megoldás: meg kell tagadnunk egészen a régit, hogy miénk lehessen az új.
A farizeusok és az írástudók nyilván a kérdésben arra keresték a választ, hogy Jézus miért az alja-néppel ül le, miért őket tiszteli meg vendégként, miért őket látogatja (17. vers). Ebből az elégedetlenségből születik az elvárásoknak való megfelelés vágya, amiből a képmutatás. A böjt is ennek a képmutatásnak válik eszközévé. Ahogyan már az ószövetségi próféták is hirdették, hogy Isten a szívnek az áldozatát kéri a néptől, úgy Jézus is erről beszél tanításában.
Istennel való kapcsolatunknak két két ismérve lehet, mint a tanítványok böjt-nélküli időszakának is. Az egyik az ismerethiány, vagy tudatlanság. Ennek oka az lehetne, hogy nem akarjuk Őt elismerni életünk Urának. Ha még abban reménykedünk, hogy saját erőnkből, vagy pedig valaki más segítségével meg tudunk maradni. Ebben az esetben vagy magunkat, vagy mást fogunk isteníteni. Rengeteg példa van erre az életből...és legalább annyi tanulság is.
A másik lehetősége - ami a tanítványok esetében is megjelenik -, hogy Krisztus jelenléte életünkben ünnepléssé változtatja át létünket. Elhívásuk kezdetén a tanítványok még nem tudták igazán, hogy ők miért is nem böjtölnek. Csak aztán tudták meg, hogy míg a Vőlegény ottvan, a násznépnek örülnie kell. Mikor eljött a böjtölés időszaka, mikor a Vőlegény elvétetett tőlük, ők már örömmel tudtak böjtölni is - azaz bizonyságot tenni a Vőlegényről.
Ezért hív bennünket is Jézus a ő megismerésére, hogy életünk a reménység beteljesedése lehessen.