2015. augusztus 20., csütörtök

"És hozzá gyűlének a farizeusok és némelyek az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek vala."
Márk evangéliuma 7, 1

A gyógyításokat, csodatételeket, nagyszerű tanításokat a tanítványok értetlensége mellett a nép Jézus felé vonzódása követi. Felfigyelnek arra, hogy ez a Jézus többet és másabbat tud adni az átlagos embereknél. Nem értik meg a csodákat, de elfogadják, hogy Jézus okozza a változást életükben.
Nemcsak a nép figyel fel Jézus megjelenésére, hanem hozzá gyűlnek a Jeruzsálemből érkező farizeusok és némelyek az írástudók közül is. Az írás akkori értelmezői, az úgynevezett értelmiségi réteg ellenszenvesen lép fel Jézussal szemben: ők nem a csodák magyarázatára kíváncsiak, egyelőre nem is arra, hogy milyen hatalommal cselekszik Jézus, hanem a rituálissá lett tisztálkodási rendelkezések be nem tartására, a törvény megvetésének okára kérdeznek rá.
A vita csak a tisztaság értelmezésére korlátozódik, de az egyház életének szinte első perceitől kezdve világos, hogy mennyire fontos problémája ez a zsidókból és pogányokból születő „harmadik népnek”.
Jézus járja a maga útját, és útközben odagyűlnek hozzá azok is, akiknek valami keresnivalójuk van rajta. Ezúttal farizeusok és írástudók ezek, a törvény magyarázatának szakértői és a nép gyakorlati kegyességének ellenőrei, Jeruzsálemből. A vád alapja Jézus környezete egynéhány tagjának magatartása: ezek „szentségtelen” kézzel ülnek asztalhoz, éles ellentétben az ősi hagyománnyal. Jézus nagyon élesen válaszol a vádra: ellenfeleinek felszínes és külsőséges kegyességi felfogásukon kívül mindjárt azt is szemükre veti, hogy az emberi hagyományokat föléje helyezik Isten parancsolatainak.
Ézsaiás prófétát idézi, amikor a farizeusok és írástudók számára válaszol az Igével: "Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem." (6. vers) Nem ítéletet mond Jézus, hanem tévelygést állapít meg.
Gyakran úgy értelmezzük, hogy Jézusnak a farizeusokkal és az írástudókkal komoly nézeteltérései voltak. Pedig a helyes megállapítás éppen fordítva érvényes: az akkori értelmiséghez tartozó "felvilágosult" emberek nehezteltek Jézusra, kerestek Benne folyton hibát. Jézus ugyanazzal a szeretettel közeledett feléjük is, mint a rászorulók felé. Talán az evangéliumok olvasása során akkor értjük ezt meg igazán, akkor fogjuk fel teljes erővel, mikor Jézus a keresztfán úgy kéri az Atyát imádságában a tudatlanok felől:  "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek!" (Lk. 23, 24).
Tisztában vagyunk azzal, hogy emberi értelmünk, tudásunk és bölcsességünk mindenre magyarázatot keres, de vannak dolgok, amelyeket észérvekkel, tételekkel, törvényekkel nem lehet megérteni vagy előidézni. Isten szeretete és kegyelme ilyen! Ő azt kéri most is tőlünk, hogy ne csak ajkunkkal tiszteljük Őt, de szívünk és bizodalmunk is legyen igazán Őbenne!