"És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája."
Márk evangéliuma 9, 35
Ilyen csak érthetetlen emberekkel történhet meg - gondoljuk. A tanítványokról lerí, hogy van meg mit tanuljanak: viselkedésükkel, értelmetlen kérdéseikkel mintha azt akarnák tudatosítani Mesterükben, hogy nem jól választott. Vajon lehet-é ez?
Az ezelőtt olvasott történetek után azt hihetnénk, hogy a tanítványi, az emberi értetlenséget nem lehet már fokozni, de látjuk, lehet. A tanítványok egymással is vitába bonyolódnak, mégpedig azon, hogy ki a nagyobb!
Mielőtt mosolyognánk ezen a gyerekesnek tűnő vitán, gondoljunk bele abba, hogy az emberek nem-e manapság is ezen vitatkoznak? Ki a nagyobb? Ki a hatalmasabb? Kinek van több dolog a birtokában? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására és válaszaink bebizonyítására megy rá emberi életünk.
Jézus, mikor tudomást szerez arról, hogy tanítványai vitatkoznak, megkérdi a tanítványokat, mit csinálnak. Gyakran kérdez meg minket is Isten efelől. Néha az Ige megérintése által, máskor egy baráton, ismerősön keresztül, néha egy-egy életesemény hatásain át.
Most, ha megkérdezné tőlünk az Isten, hogy mit csinálunk, vajon nem válaszolhatnánk a tanítványokon keresztül azt, hogy: tűnődöm e világ felett, hogy ki a nagyobb, s közben keresem a magam helyét a sorban?
Ugye, egész életünkben ezt csináljuk, próbálunk jó helyet, előkelő helyet találni magunknak ebben a világban.
Jézus szelíd tanácsa mifelénk is az, mint egykor a tanítványoknak adott útmutatás: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája, azaz úgy szerezhetsz magadnak elismerést, mely örökké érvényes marad, ha mindenki mást magad elé helyezel, ha megtanulod helyedet értékelni, s ha hátul is vagy, nem csak az előtted lévőkre irigykedni, hanem segíteni azokat, akik még utánad vannak a sorban.