Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten."
Zsoltárok könyve 90, 1-2
Merengve és eltűnődéssel gondolok vissza azokra az időkre, amikor először hirdethettem az Igét szószékről a Szentírás ezen sorai alapján. Valahogy úgy hozta a sors, hogy teológus korszakom első éveiben Várasfenesen, szülőfalumban praktizálhattam a legtöbbet. Az "öreg-pap" - ma így emlékeznek rá - nem szabadságolás miatt, hanem, hogy az igehirdetés szolgálatába minél jobban bevezessen, nyári szünidőben gyakran apellált a szolgálatainkra. Gyakorta segíthettünk úrvacsorát osztani, és az ünneptelen félév eme kies időszakában talált alkalmat arra is, hogy amikor a legtöbben vannak templomban, szolgálhassunk a gyülekezetben.
Így történhetett, hogy az augusztus 20.-i istentiszteletet akkor - a Teológia első évét befejezve - jómagam tarthattam. Most is reménykedem abban, hogy nemcsak én, de az egész közösségnek ünnepe volt az az alkalom, nemcsak én, de gyülekezetünk minden tagja hálával és dicsőítéssel áldozott azon a vasárnapon az Istennek.
Az alapige, mely akkor elhangzott, a kilencvenedik zsoltár volt. Az "Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre" kezdetű mózesi imádság, úgy éreztem, nemcsak az én, de az ottani közösség, az erdélyi-, sőt az összmagyarság legszebb imádsága lett. Nem véletlen, hogy Kölcsey Ferenc Himnusza előtt a protestáns magyaroknak az ebből a zsoltárból táplálkozó egyházi ének volt a himnusza évszázadokon keresztül. Talán még most is az, hiszen istentiszteleteink végén ezt énekeljük az áldás után, de ennek az éneknek a dallamával kísérjük ki halottainkat is, bízva abban, hogy a mulandó dolgok elmennek bár életünkből, de Isten szeretete és kegyelme örökké velünk marad.
Emlékszem, azon az első szülőfalumban elmondott igehirdetésben megemlékeztem a történelmünk maradandó dolgairól, többek között a fenesi Bélavárról, mely évszázadok óta hirdeti jelenlétünket ott a Fekete-Körös folyásának felső völgyében. Amit akkor az Igéből megértettem, valósággá lett: a vár még áll - ugyanúgy romjaiban -, az emberek cserélődnek. A hegyek, a világ formáltatik - de a maguk dicsőségében hirdetik: Te vagy Isten!
Minden változik - egyedül Isten szeretete marad meg.
Idei ünnepünkön, augusztus 20.-án a Szentírás ugyanazt mondja, mint másfél évtizeddel, vagy másfél évszázaddal ezelőtt: Az Úr a hajlékunk nemzedékről nemzedékre! Bízhatunk mi nemzetet-, világot megváltó emberekben, közösségekben, munkálkodhatunk mi megváltó tervekben, ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.
Nemzeti ünnepünk alkalmából az Isten üzenete ugyanaz a jókívánság, ami évekkel, évtizedekkel, évezredekkel ezelőtt szólt: ha rajtunk múlott volna, már rég nem léteznénk, de az Úr a mi hajlékunk nemzedékről nemzedékre!
Törekedjünk úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Imádkozzunk Mózessel, az Isten emberével együtt magunkért és nemzetünkért a következőképpen: "Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!" (Zsoltárok könyve 90, 16-17).