2015. augusztus 10., hétfő

"És sokat tanítja vala őket példázatokban..."
Márk evangéliuma 4, 2a

Jézus sokszor tanít példázatokban. Nemcsak a tanítványait szólítja meg így, de azokat is, akik csak kíváncsiskodva érkeznek hozzá, sőt, akik meg akarják fogni Őt, azokhoz is példázatokban beszél. Mindegy, hogy a magvető példázatáról beszél, vagy éppen a mennyek országát akarja valami (földi ember számára is megérthető) módon elénk tárni, Jézus úgy beszél, hogy azt mindenki megértse. Legyen az állattenyésztő, vagy főpap, földműves ember, vagy masszoréta (zsidó kultúrát, és a korabeli viszonyokat jól ismerő, benne élő ember. 
Jézus ma nekem is szólt. Saját körülményeim között szólított meg engem. Mikor semmire nem volt időm, még hallgatni sem, olvasni sem. Visszagondolva a mai napra... mindenben velem volt. Ahogy dolgaim alakultak, mindenben. Életem volt a példázat: ahogy rohantam egyik helyről a másikra, egyik lelkiállapotból a másikba, ahogy minden változott körülöttem, mint a nap járása, 
Este van, és most is tanít: példázataiban. 
Én vagyok a magvető. Egész napi munkám olyan, mint egy reménységgel vető emberé: semmi se látszik még, de reménységem van. Hogy amit tettem, amit vetettem, az gyümölcsöző lesz. Lesz, aminek harminc, hatvan vagy százannyi hozadékot termel.
Észre sem veszem, de egész életemmel Isten országának dicsőségére munkálkodom. Miközben magamat próbálom megérteni, életben tartani.
Mintha játékos lennék egy sporteseményen. Az én helyezésemnek nemcsak magam örülök, Isten dicsőségére van, sokan örülnek velem együtt.
Isten országa hasonló egy maghoz, amelyet ha elvetnek és jó helyre kerül, gyümölcsöt terem. Ez az én életem. Jól meg kell gondolnom, hova vetem, mit követek.
Isten kegyelmében örök életem van!