"És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük."
Márk evangéliuma 9, 2
Jézus elváltozásának, megdicsőülésének története egyike a megmagyarázhatatlan dolgoknak. Sok kérdés merül fel ezzel kapcsolatban: a hogyanok és a miértek megválaszolása is sokféle lehet.
Jézus szenvedéseinek kihirdetése után hat nappal hármat a tanítványai közül magával visz, fel egy magas hegyre. Hármat, a legmegbízhatóbbakat: Pétert, Jakabot és Jánost. (Az Ószövetségben , az 5Mózes 19, 15-ben a Törvény úgy rendelkezik, hogy három tanúval már bizonyítani lehet egy állítást).
E három tanítvány jelenlétében történik meg a csoda: Jézus elváltozik előttük. Pontosan nem tudjuk miképpen megy ez végbe az emberi érzékszervek, hogyan reagálják le ezt a folyamatot, csak az eredmény lesz előttünk is nyilvánvaló: ruhája fényessé lett, olyan fehérré, mint a hó, amihez hasonlót ruhafestő e földön nem fehéríthet (Mk. 9, 3). Ezt a színt még két alkalommal találjuk leírva a Jézusról szóló történetekben: feltámadásánál és mennybemenetelénél.
A hármas alkalmat aztán az elváltozás történetben megjelenő másik két bibliai szereplő is nyomatékosítja: Mózes és Illés. Mózes a törvény megfogalmazója, Illés pedig a törvény helyreállítójaként is értelmezhető. Ez a két személy beszélni kezdett Jézussal, majd ebbe a beszélgetésbe Péter is bekapcsolódik. Csak a Péter beszédét közli velünk a Szentírás: ő Jézushoz szól, azt mondja neki, hogy jó itt lenni, maradjanak itt. Nem tudhatjuk pontosan mire értette ezt Péter, de valószínűsíthetjük, hogy megtapasztalhatta ekkor azt a védelmet, azt a biztonságot, amit az Úr az övéinek nyújthat.
Az elbeszélésből megmutatkozik, hogy az emberi tanúk ezúttal sem értik az esemény lényegét. Az is kitűnik, hogy nem a látomás a lényeg: ez csak felhívja a jelenlevők figyelmét a mennyei szózatra, amelyet már Jézus megkeresztelkedésének elbeszéléséből ismerünk. Amint ez elhangzik, tovább nem is történik semmi. Jézusnak a hegyről lefelé jövet mondott szavaiból világossá válik, hogy a történtek valamiképpen feltámadására utalnak. A tanítványok váradalmaival szemben Jézus most is
szenvedéseire utal; Illés nevével Keresztelő János sorsát jellemzi, mintegy utalva vele tulajdon sorsára.
Jézus minket is felvisz a hegyre, és megmutatkozik nekünk. Nap mint nap hangzik felénk is a szózat. Életünk eseményei valahogyan mindig a kilátástalannak tűnő helyzetekből a megoldások felé terelnek bennünket. Vajon észrevesszük-e életünkben, hogy Jézus nekünk is megmutatta magát?
Jézus szenvedéseinek kihirdetése után hat nappal hármat a tanítványai közül magával visz, fel egy magas hegyre. Hármat, a legmegbízhatóbbakat: Pétert, Jakabot és Jánost. (Az Ószövetségben , az 5Mózes 19, 15-ben a Törvény úgy rendelkezik, hogy három tanúval már bizonyítani lehet egy állítást).
E három tanítvány jelenlétében történik meg a csoda: Jézus elváltozik előttük. Pontosan nem tudjuk miképpen megy ez végbe az emberi érzékszervek, hogyan reagálják le ezt a folyamatot, csak az eredmény lesz előttünk is nyilvánvaló: ruhája fényessé lett, olyan fehérré, mint a hó, amihez hasonlót ruhafestő e földön nem fehéríthet (Mk. 9, 3). Ezt a színt még két alkalommal találjuk leírva a Jézusról szóló történetekben: feltámadásánál és mennybemenetelénél.
A hármas alkalmat aztán az elváltozás történetben megjelenő másik két bibliai szereplő is nyomatékosítja: Mózes és Illés. Mózes a törvény megfogalmazója, Illés pedig a törvény helyreállítójaként is értelmezhető. Ez a két személy beszélni kezdett Jézussal, majd ebbe a beszélgetésbe Péter is bekapcsolódik. Csak a Péter beszédét közli velünk a Szentírás: ő Jézushoz szól, azt mondja neki, hogy jó itt lenni, maradjanak itt. Nem tudhatjuk pontosan mire értette ezt Péter, de valószínűsíthetjük, hogy megtapasztalhatta ekkor azt a védelmet, azt a biztonságot, amit az Úr az övéinek nyújthat.
Az elbeszélésből megmutatkozik, hogy az emberi tanúk ezúttal sem értik az esemény lényegét. Az is kitűnik, hogy nem a látomás a lényeg: ez csak felhívja a jelenlevők figyelmét a mennyei szózatra, amelyet már Jézus megkeresztelkedésének elbeszéléséből ismerünk. Amint ez elhangzik, tovább nem is történik semmi. Jézusnak a hegyről lefelé jövet mondott szavaiból világossá válik, hogy a történtek valamiképpen feltámadására utalnak. A tanítványok váradalmaival szemben Jézus most is
szenvedéseire utal; Illés nevével Keresztelő János sorsát jellemzi, mintegy utalva vele tulajdon sorsára.
Jézus minket is felvisz a hegyre, és megmutatkozik nekünk. Nap mint nap hangzik felénk is a szózat. Életünk eseményei valahogyan mindig a kilátástalannak tűnő helyzetekből a megoldások felé terelnek bennünket. Vajon észrevesszük-e életünkben, hogy Jézus nekünk is megmutatta magát?