2015. augusztus 8., szombat

"Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, akiket akar vala; és hozzá menének."
Márk evangéliuma 3, 13

Jézus életében gyakori az, hogy emberek sokasága - követők és ellenfelek - veszik körül. Nem különleges dolog ez, mert az emberek mindig követik a csoda-dolgokat, próbálják megérteni, felfogni a velük, vagy rajtuk történő eseményeket.
Jézust annyira körülveszi a gyógyulni vágyók sokasága, hogy már azt kéri a tanítványaitól, hogy biztosítsanak neki egy kis hajót, hogy ne szorongassák őt. Azt, hogy a tisztátalan lelkek is elismerik Jézus istenségét, sőt hangoztatják mindenki előtt nyilvánosan, Ő nem szereti. Talán ezért megy fel a hegyre.
"Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem." (Zsoltárok könyve 121, 1) Jézus is tudja, hogy segítséget nem emberektől, hanem egyedül csak a mennyei Atyától kaphat. A Hegyi beszédben mondja el küldetését, és néhány tanítványa tanúsága alapján, a hegyen mutatkozik meg arca, és lesz olyan, mint Isten Fiáé.
Most Jézus a hegyen van, azon a helyen, ami Isten kijelentésének és cselekvésének színtere. Ő nem törvényt oszt itt, hanem embereket hív el, tanítványokat, akik átélhetik a csodát, megérthetik a hit általi gyógyítást, a bűnök bocsánatának hatalmát és erejét. Embereket hív el, tanítványokat szerez, akiknek hatalmad ad majd, hogy az Ő nevében menjenek a világra, tanítsanak, kereszteljenek, gyógyítsanak - egyszóval bizonyságot tegyenek Isten országáról.
Jézus azokat szólítja meg, akiket akar. Most téged szólít életed eseményei által! Hallod a hívását? Ha hallod, menj dicsősége hegyére, a templomba, hallgasd tovább életet adó szavát! Ne érezd magad felkészületlennek, mert Ő mindenre alkalmassá tesz téged, - mint egykori tanítványait, - hogy bizonyságot tehessünk mindannyian Róla.