2015. augusztus 16., vasárnap

"És amikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre."
Mózes II. könyve 30, 8

A törvény alkalmazásának előírásában az szerepel, hogy az embernek nagyon vigyáznia kell arra, hogy megtartsa Istennel való szövetségének az előírásait is. Nemcsak akkor jelentkezik ez az igény Isten részéről, amikor a választott nép meg éppenhogy megkezdte a negyvenéves pusztai vándorlásként ismeretes nemzettéválást, hanem elvárás volt Józsuétól, a nép következő vezetőjétől is az, hogy a törvény előírásai szerint éljen. "Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz!" (Józsué 1, 7) - hangzik a figyelmeztetés.
Az ószövetségi választott nép tudatában volt annak, hogy nyomorult helyzetéből egyedül csak Isten mentheti ki őt. A szabadulás lehetőségét az Úr fel is villantotta a szövetségkötés által, de a választott nemzetet alkotó emberek rá kellett ébredjenek arra, hogy a szövetségben foglalt törvények harmóniát teremtenek az ember és Isten között, mégpedig olyan módon, hogy a világi mesterkedéseket, félreértéseket Isten törvénye kiiktatja ebből a világból. Az ember, ha kerülőutakat választ, így saját magát zárja ki a törvényszegés által az üdvösségből, amelyre pedig Isten mindenkit elhívott.
Az újszövetség korában élve mi már boldog haszonélvezői lettünk Krisztus elégtételének, melyben kereszthalálával és feltámadásával legfőbb ellenségünket a halált legyőzte, Istennek az igazságának megfelelt és igazságos ítéletét javunkra megszerezte.
Ennek a messiási tettnek voltak előhírnökei a próféták, királyok, bírák vagy papi személyiségek, akiket Isten felhasznált arra, hogy népe számára hirdessék az Ő gondviselő kegyelmét, törvényben megmutatott szeretetét. Manapság is sok letéteményese van ennek a szolgálatnak. Most is vannak Józsuék és vannak Áronok, akiknek életük a törvény megtartásában, annak hirdetésében teljesedik be. Mi is lehetünk ilyenek. Ránk is bízta Isten a mi hús-vér templomunk mécsesének feltöltve tartását, fényének táplálását. Azt szeretné, ha életünk mint a föld sava, ízes lenne, ha világítanánk mind a házainkban lévők számára, mind a mellettünk lévőknek, ha lángolna bennünk Szentlelkének tüze.
Olyan a mi életünk, mint egy mécses, mint egy gyertyaszál, amelyet meggyújt születésünk pillanatában a mi Teremtő Istenünk, s mi kell tápláljuk égését, hogy fénye, melege és jó illata legyen. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt!