"És amikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre."
Mózes II. könyve 30, 8
A törvény alkalmazásának előírásában az szerepel, hogy az embernek nagyon vigyáznia kell arra, hogy megtartsa Istennel való szövetségének az előírásait is. Nemcsak akkor jelentkezik ez az igény Isten részéről, amikor a választott nép meg éppenhogy megkezdte a negyvenéves pusztai vándorlásként ismeretes nemzettéválást, hanem elvárás volt Józsuétól, a nép következő vezetőjétől is az, hogy a törvény előírásai szerint éljen. "Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz!" (Józsué 1, 7) - hangzik a figyelmeztetés.
Az ószövetségi választott nép tudatában volt annak, hogy nyomorult helyzetéből egyedül csak Isten mentheti ki őt. A szabadulás lehetőségét az Úr fel is villantotta a szövetségkötés által, de a választott nemzetet alkotó emberek rá kellett ébredjenek arra, hogy a szövetségben foglalt törvények harmóniát teremtenek az ember és Isten között, mégpedig olyan módon, hogy a világi mesterkedéseket, félreértéseket Isten törvénye kiiktatja ebből a világból. Az ember, ha kerülőutakat választ, így saját magát zárja ki a törvényszegés által az üdvösségből, amelyre pedig Isten mindenkit elhívott.
Az újszövetség korában élve mi már boldog haszonélvezői lettünk Krisztus elégtételének, melyben kereszthalálával és feltámadásával legfőbb ellenségünket a halált legyőzte, Istennek az igazságának megfelelt és igazságos ítéletét javunkra megszerezte.
Ennek a messiási tettnek voltak előhírnökei a próféták, királyok, bírák vagy papi személyiségek, akiket Isten felhasznált arra, hogy népe számára hirdessék az Ő gondviselő kegyelmét, törvényben megmutatott szeretetét. Manapság is sok letéteményese van ennek a szolgálatnak. Most is vannak Józsuék és vannak Áronok, akiknek életük a törvény megtartásában, annak hirdetésében teljesedik be. Mi is lehetünk ilyenek. Ránk is bízta Isten a mi hús-vér templomunk mécsesének feltöltve tartását, fényének táplálását. Azt szeretné, ha életünk mint a föld sava, ízes lenne, ha világítanánk mind a házainkban lévők számára, mind a mellettünk lévőknek, ha lángolna bennünk Szentlelkének tüze.
Olyan a mi életünk, mint egy mécses, mint egy gyertyaszál, amelyet meggyújt születésünk pillanatában a mi Teremtő Istenünk, s mi kell tápláljuk égését, hogy fénye, melege és jó illata legyen. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt!
Az ószövetségi választott nép tudatában volt annak, hogy nyomorult helyzetéből egyedül csak Isten mentheti ki őt. A szabadulás lehetőségét az Úr fel is villantotta a szövetségkötés által, de a választott nemzetet alkotó emberek rá kellett ébredjenek arra, hogy a szövetségben foglalt törvények harmóniát teremtenek az ember és Isten között, mégpedig olyan módon, hogy a világi mesterkedéseket, félreértéseket Isten törvénye kiiktatja ebből a világból. Az ember, ha kerülőutakat választ, így saját magát zárja ki a törvényszegés által az üdvösségből, amelyre pedig Isten mindenkit elhívott.
Az újszövetség korában élve mi már boldog haszonélvezői lettünk Krisztus elégtételének, melyben kereszthalálával és feltámadásával legfőbb ellenségünket a halált legyőzte, Istennek az igazságának megfelelt és igazságos ítéletét javunkra megszerezte.
Ennek a messiási tettnek voltak előhírnökei a próféták, királyok, bírák vagy papi személyiségek, akiket Isten felhasznált arra, hogy népe számára hirdessék az Ő gondviselő kegyelmét, törvényben megmutatott szeretetét. Manapság is sok letéteményese van ennek a szolgálatnak. Most is vannak Józsuék és vannak Áronok, akiknek életük a törvény megtartásában, annak hirdetésében teljesedik be. Mi is lehetünk ilyenek. Ránk is bízta Isten a mi hús-vér templomunk mécsesének feltöltve tartását, fényének táplálását. Azt szeretné, ha életünk mint a föld sava, ízes lenne, ha világítanánk mind a házainkban lévők számára, mind a mellettünk lévőknek, ha lángolna bennünk Szentlelkének tüze.
Olyan a mi életünk, mint egy mécses, mint egy gyertyaszál, amelyet meggyújt születésünk pillanatában a mi Teremtő Istenünk, s mi kell tápláljuk égését, hogy fénye, melege és jó illata legyen. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt!