2015. augusztus 29., szombat

"És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttök, és írástudókat, akik azokkal versengenek vala."
Márk evangéliuma 9, 14

Jézus a megdicsőülés hegyén azt tapasztalja, hogy választott tanítványai nem értik meg Őt, nem értik meg azokat a dolgokat, amiket mutat nekik, úgy, ahogyan eddig sem értették meg a mennyek országáról való példázatokat, vagy a gyógyítások lényegét. Mikor jönnek le a hegyről, a tanítványok újabb és újabb kérdésekkel bizonyítják azt, hogy még semmi összefüggést nem látnak az ószövetségi próféciák Jézusban megvalósuló ígéreteiből.
A másik kilenc tanítvány közé érkezve azonban Jézus látja azt is, hogy velük kapcsolatban még lehetetlenebb a helyzet. Sokaság veszi őket körül, ők pedig az írástudókkal versengenek.  Ennek versengésnek hirtelen véget vet Jézus megjelenése, aki mennyei dicsőségének nyomait hordozhatja arcán, s ezzel kiváltja a tömeg megrettenését. A vita oka is hamarosan kiderül: egy apa néma és epilepsziás fiát hozta oda, hogy gyógyítsák ki betegségéből. Jézus vizsgálata által  az események valamennyi résztvevőjének szembe kell néznie önmagával.  A gyermekről kitűnik valós betegsége, de a tanítványok hiába próbálták meggyógyítani őt, mert hiányzott belőlük az Istenre való hagyatkozás magatartása, az a hit, amellyel Jézus gyógyít (a fejezet 29. versében Jézus el is mondja a tanítványainak, hogy az a faj, amely fogságban tartotta a gyermeket, semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel.
Mikor  a gyermeket Jézus elé állítják, kitör rajta rohama. A beteg gyermek szemszögéből feszült lelkiállapota magyarázza ezt: a démoni erők felismerik Jézusban parancsoló urukat, és egy utolsó nagy lázadást kísérelnek meg ellene. A gyermek eszméletlen, amikor Jézus kérdésére az apa a helyzet súlyosságának jellemzésére azt is elmondja, hogy fia kora gyermekségétől szenved ebben a bajban. Ezért és a történtek miatt válik az apa óvatossá hitében, mivel az emberi körülményekre néz, nem Krisztusra.
Jézus erre válaszolva tanítja őt az igazi hit korlátok nélkül munkálkodó erejéről, az apa pedig egyetlen kiáltással vall hitéről, és vall hitetlenségéről, amellyel már nem vállalja a közösséget, hanem Jézushoz fordul segítségért, hogy szabaduljon hitetlenségétől, és teljes hitre jusson.
A gyermek gyógyulása Jézus közbelépésére két mozzanatban történik meg: a démon távozása után a gyermek olyanná lesz, mint a halott, ezután Jézus szinte a halálból kelti életre ismét.
Aki Jézust követi, annak tudnia kell, hogy hol van szükség minden erejének latbavetésére, és hol kell teljesen félreállnia, hogy egyedül Isten cselekedhessék. Erre készíti fel az embert az imádság. Engedjünk helyet szívünkben, hogy Jézus bennünk is munkálkodhasson az ő Lelke által!