"És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni."
Márk evangéliuma 8, 31
A Jézus által felmutatott isteni rendet, az elromlott emberi életek meggyógyítását, a csodákat, Isten országáról való bizonyságtevést a tanítványok részéről hitvallás követi.
Ugyanúgy megy ez végbe, mint manapság is templomokban vagy egyéb istentiszteleti helyeken a hitvallás, vagy konfirmálás. De nem csak templomokban, közösségi ünnepélyes alkalmakon mennek történnek meg ezek az események, hanem sokszor a hétköznapokban, nehézségeink vagy éppen örömeinkben van szükség arra, hogy tudjuk, kinek hisszük Jézust.
Péter, az első tanítvány erre a kérdésre így válaszol: Te vagy a Krisztus! Mit is jelent ez a szó? Jelenti az ószövetségi ígéretek beteljesedését, Isten Igéjének érvényét. Jelenti azt, hogy a Messiás értem is eljött, hozzám is megérkezett, Őáltala Istennek tulajdona lettem, aki az õ drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, így az én életemet is megjavítja.
A hitvallás után az ember abban a különleges istenélményben részesül, amely egyrészt felemeli őt a mennybe, másrészt pedig figyelmezteti őt, hogy ez nem az ő érdemei miatt lehetett így, hanem Istennek kegyelméből.
Mikor Jézus a hit megvallása után, tanítani kezdi követőit, afelől, hogy Rá még sok szenvedés, megvettetés, a halál és a feltámadás vár, akkor válik nyilvánvalóvá Péter magatartása, azaz hogy mennyire nem értik a tanítványok tulajdon hitvallásuk igazi tartalmát sem.
Életfelfogásunk, világról alkotott véleményünk napról-napra változik annak függvényében, milyen dolgok történnek velünk, s ezek mennyire befolyásolják életünk minőségét. Többnyire nem nagymértékű meghasonlások ezek, de mégis változások, alakulások.
Egyvalami azonban nem változik sosem: ez a Krisztusról való hitvallás. Hitünknek ez az alapja. Isten annyira szereti ezt a világot, hogy egyszülött Fiát küldte, hogy, ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! (Jn. 3, 16).
Szívünkkel és életünkkel valljuk meg mi is Istenbe vetett bizodalmunkat valahányszor ez az élet úgy kívánja, tegyünk hitvallást arról, hogy Jézus által Isten oltalmában vagyunk.
Ugyanúgy megy ez végbe, mint manapság is templomokban vagy egyéb istentiszteleti helyeken a hitvallás, vagy konfirmálás. De nem csak templomokban, közösségi ünnepélyes alkalmakon mennek történnek meg ezek az események, hanem sokszor a hétköznapokban, nehézségeink vagy éppen örömeinkben van szükség arra, hogy tudjuk, kinek hisszük Jézust.
Péter, az első tanítvány erre a kérdésre így válaszol: Te vagy a Krisztus! Mit is jelent ez a szó? Jelenti az ószövetségi ígéretek beteljesedését, Isten Igéjének érvényét. Jelenti azt, hogy a Messiás értem is eljött, hozzám is megérkezett, Őáltala Istennek tulajdona lettem, aki az õ drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, így az én életemet is megjavítja.
A hitvallás után az ember abban a különleges istenélményben részesül, amely egyrészt felemeli őt a mennybe, másrészt pedig figyelmezteti őt, hogy ez nem az ő érdemei miatt lehetett így, hanem Istennek kegyelméből.
Mikor Jézus a hit megvallása után, tanítani kezdi követőit, afelől, hogy Rá még sok szenvedés, megvettetés, a halál és a feltámadás vár, akkor válik nyilvánvalóvá Péter magatartása, azaz hogy mennyire nem értik a tanítványok tulajdon hitvallásuk igazi tartalmát sem.
Életfelfogásunk, világról alkotott véleményünk napról-napra változik annak függvényében, milyen dolgok történnek velünk, s ezek mennyire befolyásolják életünk minőségét. Többnyire nem nagymértékű meghasonlások ezek, de mégis változások, alakulások.
Egyvalami azonban nem változik sosem: ez a Krisztusról való hitvallás. Hitünknek ez az alapja. Isten annyira szereti ezt a világot, hogy egyszülött Fiát küldte, hogy, ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! (Jn. 3, 16).
Szívünkkel és életünkkel valljuk meg mi is Istenbe vetett bizodalmunkat valahányszor ez az élet úgy kívánja, tegyünk hitvallást arról, hogy Jézus által Isten oltalmában vagyunk.